Vajon mi a közös Joe Zawinulban, Mike Sternben, John Scofieldban és Bill Evansban?
Azt hiszem, erre a kérdésre rengeteg felelet adható. Mind a négy férfiú zenész (nem is akármilyen!), az USA-ban élnek, javarészt fusion jazz stílusban utaznak, mindannyian megfordultak egykor a trombitavirtuóz „Mester”, azaz Miles Davis zenekarában, és… októberben külön-külön valamennyien felléptek Budapesten is.

The Zawinul Syndicate (2002. okt. 9. New Orleans Music Pub)

Joe Zawinul egy Ausztriában született cseh-magyar-roma származású billentyűs, aki idén töltötte be 70. életévét. Josef a ’70-80-as évek legnagyobb sikerű jazz bandájának, a Weather Reportnak egyik alapítója és „társtulajdonosa” volt, majd szóló karrierbe kezdett, s különböző formációival azóta is sikert sikerre halmoz. Számtalanszor járt már hazánkban, jómagam harmadszorra látogattam el koncertjére, ahol vélményem szerint a világ legérdekesebb összetételű együttese lépett fel. Elefántcsontparti dobos (Paco Sery), puerto rico-i ütős (Manolo Badrena), indiai gitáros (Amit Chatterjee), kameruni basszusgitáros (Etienne Mbappe), belga-amerikai énekesnő (Sabine Kabongo), valamint a már imént említett zenekarvezető, aki kora ellenére hihetetlen dinamizmussal, kreativitással és technikai tudással szólaltat meg bármilyen szintetizátort. Muzsikájukban tükröződik mindaz, ami a tagok változatos származásából ered, s minden zenész énektudásával is kiemelkedő teljesítményt nyújt – Joe torzított dörmögését is ideértve. A Zawinul Syndicate érdekes elegyét képezi az elektronikus jazz és az ethno műfajának (európai, amerikai, afrikai, ázsiai népzene). Ezt manapság „world music”-nak aposztrofálják, bár jogos kritikák szerint tulajdonképpen a világon minden zene „világzene”. A budapesti koncerten többek között Zawinul legújabb albuma, a Faces & Places volt terítéken, s e kiemelkedő eseményre a hazai pop- és jazz élet apraja-nagyja is felsorakozott a közönség soraiban.

www.zawinulsyndicate.com

Mike Stern Band (2002. okt. 17. Millenáris Teátrum)

Mike Stern egy roppant szimpatikus és tehetséges, 49 éves bostoni gitáros. A nála egy esztendővel fiatalabb Pat Metheny volt az egyik tanára a neves Berklee School of Music-ban, majd szintén ő ajánlotta be a világhírű Blood, Sweat and Tears zenekarba is a ’70-es évek közepén. Számtalan hasonlónak mondható „vendégszereplés” után (pl. Steps Ahead, Brecker Brothers) 1993-ban megalapította saját együttesét, amelyben a tagok – a jazz világában megszokott módon – állandóan változnak. Kísérői a Millenáris Parkban a dán-vietnami Chris Minh Doky (nagybőgő, basszusgitár), az olasz-amerikai Bob Franceschini (tenor szaxofon) és az afro-amerikai Lionel Cordew (dob) voltak. A koncert kezdése előtt felmerülő kisebb technikai probléma ellenére a két órás show igazán lenyűgözőnek bizonyult, a legvadabb és legpörgősebb – Jimi Hendrixnek is emléket állító – daloktól egészen a lírai hangvételű, lassú, romantikus melódiákig. A repertoár Stern tavalyi Voices c. albumának szerzeményeiből, illetve a korábbi Play, valamint Between The Lines lemezek tartalmából állt össze. Egy-egy dal hossza az öt percestől egészen a fél órásig terjedt, és az összes zenész jócskán megcsillogtatta hangszeres tudását bravúros szólóik során – a Sternre jellemző kétszólamú gitározásról nem is beszélve. A koncert után pár perccel Mike már a ruhatárnál található CD-árus mellől reklámozta és mindenkinek név szerint dedikálta lemezeit, kedélyesen elbeszélgetve rajongóival. A sztárallűrök nélküli, barátságos és őszinte zenész így még inkább belopta magát az emberek szívébe, s fantasztikus gitárjátéka talán az eddigieknél is többet jelent.

www.mikestern.org

The John Scofield Band (2002. okt. 20. New Orleans Music Pub)

John Scofield szintén egy ex-Miles Davis Band gitáros. Ohio államból származik és túl van már az ötödik ikszen. Jellegzetes soundja és gitárjátéka összetéveszthetetlenné tette a mai kor nagy jazz gitárosai között. Stílusát leginkább „bizarrnak” nevezném, mivel olyan hangokat és effekteket képes kicsalogatni Ibanez márkájú hangszeréből, amely nem mindennapi élményt nyújt a vájtfülű hallgatóság számára. Improvizációban egész egyszerűen kifogyhatatlan. Legújabb együttesét 30 év körüli fiatalokból verbuválta, s az esetleges generációs problémákat 100%-osan áthidalva kombinálják a tapasztalt jazz zenész és a lázadó technos suhancok hangzásvilágát. A tagok szintén megérdemelnek néhány keresetlen szót. Avi Bortnick egy izraeli ritmusgitáros, pont olyan, akit John már egy jó ideje keresett maga mellé. Ő egyébként a banda technikai zsenije, sampling-kezelő mágusa is. Andy Hess basszusgitáros játszott már heavy metal bandákban is, de ami talán meglepőbb, hogy az utóbbi időkben mint Britney Spears kísérőzenésze vált ismertté. A csapat negyedik tagja, Adam Deitch, egy New York-i „rapper gyerek”. Mindössze 25 éves, s mindkét szülője dobos volt. Azt hiszem, ezért vitt bele apait-anyait a játékába! Véleményem szerint olyan egyedülálló technikával dobol, hogy bármilyen gyors és bonyolult computeres dobprogramot, groove-ot lazán képes helyettesíteni élőben! A John Scofield Band Überjam című új CD-je a free és az acid jazz, a jungle, a swing, a hip-hop és az indiai zenék stílusát ötvözi. Az eredmény egyedülállóan merész. Budapesti fellépésük volt turnéjuk első európai állomása, ahol a jövő tavasszal megjelenő anyagukból is bemutattak némi ízelítőt.

www.johnscofield.com

Bill Evans & His Soul Insiders (2002. okt. 31. New Orleans Music Pub)

A negyvenes évei elejét taposó szőke szaxofonos, Bill Evans legújabb munkája a Big Fun címet viseli (ez egyébként egy 1969-es Miles Davis lemez címe is), s ez az alkotás Európában hamarabb került a piacra mint az Egyesült Államokban. Erről, illetve számos előző korongról csendült fel jó néhány funky-s dal az október végi pesti koncerten. Evans nem stúdiózenészeit, hanem egy teljesen friss turnézenekart hozott magával a VI. kerületbe. Nevezetesen Santana egykori zenész- és szerzőtársát, az orgonista Tom Costert; Marcus Miller dobosát Poogie Bellt; a Diana Ross-nál, Cindy Laupernél és Chernél basszusozó „fekete nehézfiút” (min. 160 kg) Ron Jenkinst; és a gitáros Mitch Steint. Érdekesség, hogy a jazz történetében korábban volt már egy „Bill Evans”. A névrokon meghatározó jelentőségű zongorista volt az ’50-es évektől kezdve egészen 1980-ban bekövetkezett haláláig. Bill így nem hagyhatta ki azt a ziccert, hogy elmondja: „…És néhány szerzeményt még elő fogunk ma este adni a ’60-as években készített trió felvételeimből”. Ezen kívül a közönséget – papírból puskázva ugyan –, de magyarul köszöntötte és így is mutatta be zenészeit. Ezért szerepeltek „billentúk”, „dubok”, „bassssszusgitá”, „gitá” és „szaxafon” az apró színpadon. A nagyszerű show alkalmával a lassúbb, csengő hangú szoprán szaxofonra íródott nóták, s a kemény tenor szólókat sem nélkülöző funk-jazz dalok egyaránt sok-sok izgalmas improvizatív elemet tartalmaztak. A humor pedig nemcsak szavakban, hanem a zenében is megnyilvánult – néhány kör szaxofon-gitár kérdezz-felelek formájában –, amely kellemes, emelkedett hangulatot kölcsönzött a New Orleans Music Pubnak.

www.billevanssax.com

A sorok szerzője:
Nagy Gergely (gergely.a.nagy@gsk.com)

Laczkó Krisztián

2002. 11. 20.