Aktuális
Fantasztikus Karácsony Fenyővel
A karácsonyt, illetve utókarácsonyt idén Fenyő Miklós a Budapest Sportarénában - lemezbemutató koncertjének keretében - ünnepelte közönségével. A magyarországi rock and roll koronázatlan királya minden évben valami újat mutat közönségének. Idén sem volt ez másképp, komoly meglepetéssel készültek a szervezők.
A megszokott csúcsminőségű hang- és fénytechnika, a kivetítők és a pirotechnika tette még látványosabbá és érdekessé a show-t. Fenyőt ebben az évben is a Fenyő Gyöngye zenekar kísérte, a még tökéletesebb hangulatról, pedig a Jampi Angyalok tánckar gondoskodott. A majdnem teltházas koncerten régi és új slágerei mellett természetesen elhangoztak legújabb – „Mr. Rock and Roll” c. - lemezének dalai is. A koncert vendégei voltak az estén Zsédenyi Adrienn, akivel Fenyő Miklós 1995-ben, a Hungaria együttes Népstadion-béli koncertje alkalmával ismerkedett meg, valamint Geszti Péter, aki az Első Emelet együttes szövegírója volt, mikor a 80-as évek közepén az együttes ellátogatott Fenyő Miklós otthonába, hogy szakmai tanácsot kérjenek a művésztől. Geszti a „Multimilliomos a Jazzdobos” c. slágerrel frenetikus sikert aratott.
A vendégek előtt és után Fenyő Miklós táncoltatta meg a közönséget, a repertoárban voltak lassú dalok („Várni rád”), pörgős, bulis számok („Hotel Mentol, Itt az Idő, Csók Király”, ..stb.). A nem mindennapi buli végén, természetesen kellett a hálás közönségnek a ráadás, Fenyő újra megjelent és folytatta a showt. A meglepetés az volt, hogy amerikai rock’n’roll slágereket énekelt. Fenyő nélkül nem múlt el az idei Karácsony sem. Alig három óra, nonstop bulihangulat és szuper dalok: ez volt a koncert végeredménye. Folyt köv. nyáron!
2004. 12. 30.
További Fenyő Miklós cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Aktuális
Rock Napja – rockünnep
Néhány fiatal rockrajongó kezdeményezésével tavaly indult el egy mozgalom, aminek célja az, hogy a r..
A világ legrangosabb hip-hop táncversenye végre Magyarországon!
Először mérettetnek meg Magyarország legjobb hip-hop táncosai Las Vegasban, a világ egyik legrangosa..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..