Aktuális
Amber Smith a Tűzraktérban - 2006. jún10.
A Budapestrockandroll és az Indie.hu szervezésében június 10-én új bulisorozat indul a Tűzraktérben, ahol a nyár során az ország legizgalmasabb hardcore, indie-rock, pop, elektro-pop vagy éppen metál – az egyetlen közös nevező a gitár – zenekarai adnak INGYENES koncertet.
Az első ilyen esten az indie szcéna vezető zenekara, az Amber Smith lép fel. A Poniklo Imre által vezetett együttes márciusban jelentette meg harmadik, rePRINT című nagylemezét a németországi Kalinkaland kiadó gondozásában, melyet itthon a CLS terjeszt. Az album első kislemezéhez, a Hello Sunhoz készült klip rendszeresen látható a magyar zenecsatornán.
A júniusi szombat estéken látható lesz még az Idoru, a Raina, a Panic Radio, valamint az Isten Háta Mögött. A koncertek után a buli az udvaron folytatódik, az állandóan változó, meghívott DJ-vendégek szettjei ugyanolyan sokszínűek, mint a zenekarok maguk: a Who-tól a Hellacopters-ig, a New Ordertől a Ladytronig, a Buzzcockstól az Arctic Monkeys-ig, a Strokes-tól a Franz Ferdinandig, a Led Zeppelintől a Wolfmotherig bármi megszólalhat. A június 24-én sorra kerülő Past Perfect partin pedig kimondottan a lezárt múlt, a hatvanas és a hetvenes évek zenéi mod, soul és rockzenéi kapnak főszerepet.
Június 10-én az Amber Smith koncertje után Miss Lucifer és Brandon (gumipop) cserélgetik a lemezeket.
2006. 06. 07.
További Amber Smith cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Aktuális
Rock Napja – rockünnep
Néhány fiatal rockrajongó kezdeményezésével tavaly indult el egy mozgalom, aminek célja az, hogy a r..
A világ legrangosabb hip-hop táncversenye végre Magyarországon!
Először mérettetnek meg Magyarország legjobb hip-hop táncosai Las Vegasban, a világ egyik legrangosa..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..