A történet 1963. februárjában kezdődött el, amikor Brian Epstein, Dick James, a Beatles együttes menedzsere, valamint John Lennon és Paul McCartney, a csapat két tagja megalapították a Northern Songsot. A feltehetőleg az angol adózási törvények kijátszására létrehozott cég ettől a pillanattól kezdve a Beatles legtöbb dalának szerzői jogai fölött volt hivatott őrködni. A rajongók által csak „Northern”-nak becézett cég tulajdonosai szabták meg, hogy ki, mikor és legfőképpen mennyiért használhatja fel az együttes dalait. Ugyanígy a bevételekből is csak a cég tulajdonosai részesülhettek, ami az alapítás évében 49%-ot jelentett Jamesnek, 19%-ot Lennonnak, 20%-ot McCartneynak, valamint a maradék 10%-ot a NEMS Enterpreises Ltd.-nek. Az ezt követő több mint 10 évben jelentősen megváltozott a tulajdonosi struktúra, ami leginkább a két „gombafejű” felelőtlen életstílusának volt köszönhető. Sajnos sem Lennon, sem McCartney nem értette meg annyira a szerzői jogok piacának fontosságát, hogy felmérhették volna azt a kárt, amit a Northernben való részvényeik eladásával okoztak. Arról nem is beszélve, hogy ezzel önmagukat is megfosztották a saját dalaik fölötti rendelkezéstől, valamint az ezekből származó bevételektől. A kárt tovább súlyosbították azzal, hogy az együttes legkorábbi dalait tartalmazó LenMac Enterprises Ltd.-t is beolvasztották a Northernba, ezzel 142.000 angol fontra váltva a korai sikereket.

1965-re Lennon és McCartney részesedése már csak 15-15% volt a 251 dalt tartalmazó Northernban. Rajtuk kívül 7%-al rendelkezett a Dick James Music, 15%-al a James család, szintén 15%-al Emmanuel Charles Silver, 7%-al a NEMS Enterprises, míg George Harrisonnak és Ringo Starrnak közösen csak 1.6%-a volt a cégben. A Beatles sikereire éhes sakálok újabb és újabb százalékokat „csippentettek” ki a Northernból, a halálos ítéletet mégis James 1975-ös visszavonulása jelentette a menedzseri poszttól, amivel együtt megvált a cégben való részesedésétől is.

A legendák szerint, amikor Lennon és McCartney tudomást szerzett a részvénycseréről, dühösen rohantak át Jameshez, hogy számon kérjék őt. Ezzel egy időben valóságos háború vette kezdetét a Beatles tagjai és az új tulajdonos, Sir Lew Grade között, aki az egész Northernt szőröstül-bőröstül beolvasztotta American Television Music Ltd nevű cégébe (ATV Music Ltd.). A gombafejűek alanyi jogon próbálták meg visszaszerezni dalaik szerzői jogait, azonban úgy tűnt túl későn ébredtek rá arra mit is vesztettek el valójában. Az ATV néhány évvel később gazdát cserélt, Lewt az ausztrál milliomos, Robert Holmes váltotta. A helyzet azonban változatlan maradt, csupán a harcokban időközben egyedül maradt McCartney kapott új ellenséget. Az adok-kapok egészen 1985. szeptember 6-ig tartott, amikor egy akkor alig 27 éves fiatalember, fekete lakkcipőben, fehér zokniban, élére vasalt fekete nadrágban és flitterekkel kivert tengerészzubbonyban be nem sétált a képbe, és közel 50 millió dollárért meg nem vásárolta az egész ATV-t, benne a 251 Beatles dallal. A fiatalembert Michael Jacksonnak hívták.

A sors furcsa fintora, hogy Jackson 3 évvel korábban pont McCartneytól kapott kedvet más szerzők dalainak felvásárlásához. A legendák szerint, amikor a páros 1982-ben Angliában közösen dolgozott néhány dalon, Jackson több este is vacsoravendég volt McCartneyéknál. Az egyik ilyen este az ex-Beatle félrehívta Jacksont, és büszkén a kezébe nyomott egy "PM" monogrammal ellátott mappát, amiben azoknak a daloknak a szerzői jogai voltak, amiket McCartney korábban felvásárolt. Jackson, aki ekkoriban még csak saját dalainak szerzői tulajdonait birtokolta, az Egyesült Államokba való visszatérését követően azonnal felhívta egyik ügyvédét, John Brancat, és valósággal parancsba adta, hogy az hajtson fel neki néhány katalógust. Branca első sikeres tranzakciója a Sly Stone And The Family összes dalának felvásárlása volt.

Az ezt követő hónapokban Jackson az éppen aktuális turnéja miatt nem fordított sok figyelmet a szerzői jogok piacának, egészen 1984. szeptemberéig, amikor menedzserével és Brancaval össze nem futottak Philadelphiában egy teljesen más jellegű probléma megvitatása végett. Ezen a találkozón Branca mintegy mellesleg megemlítette az ATV felvásárlásának lehetőségét, amivel teljesen tűzbe hozta Jacksont.
Az ezt követő 8 hónapban a zeneipar történetének egyik legádázabb licitháborúja indult meg. Jackson fő ellenfele a Charles Koppelman vezette csapat lett, akit többek között a Virgin és az MCA is támogatott. Koppelmanék egészen 50 millióig tornászták az árat, ami Jacksonékat meghátrálásra kényszeríttette, mivel úgy vélték, hogy a cégért nem szabad 41 milliónál többet fizetni. A Pop Király összetört a hír hallatán és utolsó kapaszkodóként Brancara próbált nyomást gyakorolni. Ekkor jött az életmentő ötlet: Branca felhívta Koppelmanék legfőbb támogatóját, az MCA vezérét, Irving Azoffot, aki korábban együtt dolgozott Jacksonnal.

Hasonló, de sokkal kellemetlenebb meglepetés érte McCartneyt, akivel egy reggelen tudatták, hogy Jackson felvásárolta a Northernt. Jackson, hogy tisztázza a helyzetet, felhívta McCartneyt, aki azonban rávágta a telefont. A Beatles katalógus új tulajdonosának így le kellett vonnia a szomorú konzekvenciákat: McCartneynak komoly gondokat okoz a felvásárlás. Jackson első lépésben alkalmazott egy csapatot, akiknek az volt a feladatuk, hogy a befektetett pénzt visszaszerezzék neki. Ennek részeként az ezt követő két évben 4 filmhez, valamint néhány reklámhoz adták a Beatles dalait, illetve megjelentettek egy anthology sorozatot. Ezzel Jackson kivívta Ono elismerését, illetve tovább „hergelte” McCartneyt, aki nem bírva cérnával a fejleményeket, maga hívta fel Jacksont. McCartney a tudomására adta, hogy mennyire nem tartja jó ötletnek a dalaik őrült módon való felhasználását. Jackson nem csapta rá a telefont, ellenben elmagyarázta neki, hogy szerinte miért fontos megnyerni egy újabb generációt a dalok felhasználásával. A beszélgetés természetesen nem vezetett eredményre. A két híresség évekkel később találkozott is ugyanezen okból. McCartney álláspontja továbbra is az volt, hogy a dalok alanyi jogon egyszerűen hozzá tartoznak. Jackson először úgy tett, mint aki nem érti mire célozgat az ex-Beatle, majd azt ígérte, hogy másnap kitalálnak valamit. Amikor ezen felbuzdulva Eastmen másnap valóban felhívta Brancat, és tényként tálalta, hogy Jackson lemond a katalógusról McCartney javára.

Hogy mit is jelentett a felvásárlás Jackson számára anyagilag? Ha például a „Yesterday” című sláger egy évben 100.000 dollárt fialt, akkor ebből 25-25 ezer jutott Lennon örökösének és McCartneynek, míg a maradék 50.000 tisztán a Pop Király zsebébe vándorolt. Ez az egész katalógusra kivetítve évi 30 millió dolláros bevételt jelentett Jacksonnak. A sztár és Branca, aki 5%-os részesedést kapott a cégből, remekül bánt a katalógussal, az irányításuk első 8 éve alatt az ATV értéke nyolcszorosára, mérete duplájára nőtt.

1995-ben, elkerülve a kötelező beolvadást, Jackson és Branca az események elé ment, és szövetségre lépett a Sony Music Entertainmenttel, létrehozva a Sony/ATV Music Publishinget (Sony/ATV). A november 7-én bejelentett egyezségnek köszönhetően a cég értéke elérte az 1 milliárd dollárt, amelynek 50%-ban továbbra is Jackson volt a tulajdonosa, ezzel 30%-al növelve éves bevételeit.

A tranzakció végrehajtása után újabb háború indult a Beatles dalok körül, ezúttal azonban Jackson volt a célpont, akit a Sony mindenféleképpen ki akart golyózni a cégből. A problémák egyik forrását Tommy Mottola, a Sony Music mindenható feje jelentette, aki szinte egymaga alapozta meg a Sony katalógusát 1989-ben, és éppen ezért nem nézte jó szemmel Jackson térnyerését a cégben.

A Sony legdurvább taktikája az volt, hogy megpróbálta elvágni a Pop Királyt minden anyagi forrását, például szabotálta annak 2001-es albumát is. Ezzel azt remélve, hogy a sztár előbb vagy utóbb maga válik meg az értékes katalógusban való részesedésétől, amikor is a Sony végre élhet elővásárlási jogával. Jackson azonban felvette a kesztyűt, és ellen kampányba kezdett. Részben ennek köszönhetően 2003-ban menesztették Mottolát a Sonytól, amivel lehetőség nyílt arra, hogy a felek újra tárgyalóasztalhoz ülhessenek a Sony/ATV ügyében.

Ebben az időben a sajtó folyamatos támadásai mellett Jacksonnak más magánéleti és üzleti problémákkal is szembe kellett néznie. A katalógus ügyeinek intézése csak az ellene indított gyermekmolesztálási perben való felmentését követően folytatódhattak teljes erővel. 2005. májusában a sztár megegyezett nagy összegű hiteleinek törlesztéséről, amely előreláthatólag jövő tavasszal ér véget. Még ugyanezen év decemberében a Sonyval is tárgyalóasztalhoz ültek, és mindkét fél számára megfelelő döntés született a katalógus további sorsáról is. Jackson 2006. tavaszán új alapot hozott létre New Horizon Trust néven, amelybe többek között a Sony/ATV-ben lévő 50%-os részesedését is beolvasztotta a hitelek törlesztésének idejére. Így a sajtó folyamatos riogatása ellenére is úgy tűnik, hogy Jackson a jövőben sem kényszerül majd megválni a Beatles katalógustól.

Az Acuff-Rose katalógus 2002-es felvásárlásával az éves bevételek elérték a 80-90 millió dollárt. A cég idén Martin Bandier személyében új vezetővel indult hódító útjára, aminek eredményeként máris 2 újabb katalógussal bővült a Sony/ATV egyébként sem szegényes kínálata. A világ negyedik legnagyobb szerzői jogokkal foglalkozó cégének azonban újabb veszélyekkel kell szembenéznie. Köztük a digitális formátumok terjedésével, vagy éppen a „Beatles kincsekre” pályázó újabb „sakálokkal”.

Hogy ezek után vajon merre tart majd a kalandos sorsú katalógus útja, amely közel 50 éves története során átrobogott szinte az egész 20-ik század modern kultúráján, egyelőre kérdéses.

/Forrás és kizárólagos közlési jog a: www.michaeljackson.hu engedélyével/

Jónap Tamás

2007. 10. 27.