Koncert & party beszámolók
Teltházas jubileumi koncerttel ünnepelt a PG Csoport!
Az idén 25 éves debreceni rock-formáció, a PG Csoport, múlt pénteken, 2011. november 11-én teltházas koncerttel ünnepelte meg az évfordulót “szülővárosában”, a debreceni Kölcsey Központ nagytermében.
negyedévszázados bulin számos vendégművész fellépett velük: a Tankcsapda frontembere, Lukács László, aki három éven át volt a zenekar tagja, Halmos Béla prímás, népzenekutató, Németh Lojzi a Bikiniből, és több dalban is közreműködött a gitárvirtuóz Tátrai Tibor. Természetesen a Csokonai Színház művészei sem maradhattak le erről az eseményről, a “Világvége-szerelem” szereplői is csatlakoztak a 3 órás nagykoncerthez, Vidnyánszky Attila rendezésével. A teltházas eseményről kép – és hangfelvétel készült, az előbbi Szomjas György Kossuth-díjas rendező irányításával, aki egyébként egész évben követte a zenekart koncerteken és azokon túl is. Többek között januárban Rómába, legutóbb pedig Párizsba kísérte el a filmes stáb a debreceni rock-csapatot. A nagysikerű koncert napján látott napvilágot a PG jubileumi dupla CD kiadványa is, rajta a legismertebb PG dalokkal, újrahangszerelve és újra felvéve, mindez elegáns digipack kiadásban. Ez még csak a 25G!
2011. 11. 16. 9:13
További PG Csoport cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..