Koncert & party beszámolók
Jazz, folk, elektro, rock és metál bulikkal indít a FEZEN
Erős nulladik nappal kezd idén a székesfehérvári FEZEN fesztivál. A blues kocsmák füstös világát éppúgy megidézik a szervezők, mint a boldog békeidők hangulatát. No és az ereszdelahajam sem marad el.
Végre itt a bizonyosság a FEZEN-esek számára, idén itt is lesz bemelegítő nap, így a négy naposra duzzadt Fehérvári Zenei Napok augusztus 1-én, szerdán nyitja kapuit, nem is akármilyen zenei felhozatallal. Bohém romantika, szenvedélyes félhomály és elemi rock’n’ roll lesz a felhozatal a Budapest Bár koncertjén, ahol a zenekar meghatározó magyar zenészekből verbuválódott „all star” bandával teszi teljessé a másfél órás koncertet. Az egyik legtehetségesebb jazzénekesnőnk, Harcsa Veronika és Quartettje Gyémánt Bálint jazzgitárossal kiegészülve lép színpadra. A helyi színeket Vörös Janka és zenekara képviseli majd. A bemelegítő nap sztárja a Grammy-díjas Al Di Meola lesz aki, virtuóz gitárjátékával teszi feledhetetlenné az indulást.
Az elektronikus zene híveinek Jimmy Van M játszik az indítónapon: a belga DJ mesterien keveri a downtempot, a progresszív house-t és a technót egyetlen hatalmas, hullámzó, energikus bulivá.
A már megszokott fesztiválozós-bulizós vonalat sem kell mellőzniük a 0. napra kilátogatóknak, jó kis bemelegítő bulikra is számíthatnak, a Fezen klub kedvenc bandáitól. Zúz többek között a Hollywood Rose, a Piknik Park, az End Of Paradise, a Dalriada, de a hangulatfelelősök között találjuk a Kistehén tánczenekart, Ludmillát és Rudán Joe-t, aki egy különleges akusztikus bulit ígér. Augusztus első hétvégéjén irány Székesfehérvár!
2012. 06. 15. 11:31
További Harcsa Veronika cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..