Koncert & party beszámolók
FEZEN 2012 - beszámoló a második napról
A FEZEN 2. nap kissé szürreálisan kezdődött, amikor szembe jött velem egy hatalmas Rózsaszín Plüss Fánk kézen fogva egy Barna Kávésbögrével és egy Óriás Szivacs Szendviccsel a bejárat közelében. Ekkor már éreztem, hogy nem lesz átlagos este.
Elég korán, 4 óra körül érkeztem, és első körben egy kis akklimatizálódásra adtam magamnak időt. Csak jöttem mentem, hogy feltérképezzem a helyet, és hogy átvegyem azt a különleges ’fesztivál érzést’ amitől egy ilyen esemény több lesz egymásra zsúfolt koncerteknél.
Az első sátor, ahová bekukkantottam a Hammer World volt, ahol a Pigs Might Fly nyomult éppen. Csak néhányan álldogáltak a színpad előtt, de hatalmas piros pont a srácoknak, mert olyan átéléssel nyomták annak az 5 embernek a sikamikát, hogy a végül a környékről beszivárogtak a népek és fél óra múlva már tele volt a hely.
Közben átvándoroltam a nagyszínpadhoz, ahol a díszlet Pokolgépbe öltözött. Hát azt nem tudom, hogy az arcszeszük még mindig Pitralon-e, de az biztos, hogy nagyon korrekt műsort vezettek elő, és ’mikor az ördög templomba ment’ akkor lúdbőrzött a hátam.
Az ilyen régi motorosok rajongó táborában is látszik, mennyire változatos lett a fesztiválra járók közönsége. Az első Szigetek idején a fesztiválozás csak a fiatal punk, metál és rocker huligánok szórakozása volt, ahová magára valamit adó 40-es be nem tette a lábát, hacsak nem szervezőként. Tegnap, pl. ezen a Pokolgép koncerten egy 50-es, jól szituált apukát láttam önfeledten ugrálni és pogózni a huszonéves lánya és a kedves felesége oldalán.
Következő megállóm a Magashegyi Underground volt, ami nekem az este csúcspontjává nőtte ki magát. Ismertem a számaikat, de élőben eddig még nem volt szerencsém hozzájuk. A Fezen Klub Csarnok teleszaladt a rajongókkal. Az énekesnő, Bocskor Bíborka iszonyú jól bánt a néppel. Neki nem kellett tornaórát tartania a közönségnek – kezeket fel, kezeket le, most tapsolj, most ugrálj! Annyira átadta magát a zenéjének, annyira élt a színpadon, hogy vele hullámzott, ugrált a tömeg. Közben nem szállt el, végig kapcsolatban maradt a közönséggel, a szemébe világító lámpák ellenére figyelte őket, reagált rájuk. Szerelmese lettem, komolyan. Berántott, magával ragadott és nem bántam, hogy nem akart ereszteni.
Aztán egy kis kóválygás, ismerősökkel találkozás és kaja következtek, hozzá igen jó háttérzenét adott a Kiscsillag. Volt egy kis probléma az egyik gitárral, de hát az élő koncert szépsége, hogy random dolgok történnek. Akinek ez nem tetszik, hallgasson otthon tökéletes, művi stúdió albumot.
A kellemes időben a füvön kiterülve lazítottam, amikor is egyre több Eddás póló jelent meg a perifériás látóteremben. Ennek fele sem volt tréfa. Távol álljon tőlem, hogy magamra haragítsam az Edda rajongókat, de a tavalyi PAFE-én volt szerencsém végighallgatni, ahogyan Atis eljutott a ’kör közepétől’ a mulatósig és ezt nem akartam megint átélni.
Helyette inkább áthelyeztem székhelyemet a Media Markt sátorba, ahol Heaven Street Seven kezdett kicsivel az Edda időpontja előtt.
Nem volt akkora tömeg, mint amit szerintem érdemelt volna, mert az Edda kiszipkázta a népeket a nagyszínpad elé, de így is számosan ugráltak, táncoltak velem együtt. Szűcs Krisztián és csapata egy nagyon precíz, szuperül hangzó koncerttel ajándékozott meg minket. Krisztián tökéletes ellentéte volt a Magashegyi énekesnőjének, kicsit távolságtartó, elég zárkózott fazon. Néha még azt sem várta meg, hogy a közönség kifejezze a tetszését, már nyomult is a következő nótára. A számokba tett energia és profizmus azonban feledtette ezt és a „Mozdulj”-ra ott akkor több ember mozdult, mint egy átlag Norbi DVD-re.
Mivel eléggé kitomboltam magam, már nem maradt energia a Kowalsky meg a Vega koncertre, amire pedig nagyon fentem a fogam. Az együttes frontemberét Kowalsky Balázs Gyulát még a Black Out-ból jegyzem. A Fekete-Kék albummal lopta be magát a fülembe jellegzetes, mással össze nem keverhető hangjával.
Na de sebaj, majd legközelebb.
Kell egy kis energia a 3. napra is, mert a PASO-t látnom kell!
2012. 08. 04. 15:04
További Fesztivál cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..