Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Koncert & party beszámolók

Szénédes új dalok

The Carbonfools - Szénédes új dalok

 

Csütörtök és péntek éjjel kicsit meglazult a horgony az A38-as hajón. Magyarország egyik legnépszerűbb zenekara, a The Carbonfools ugyanis túl nagy tömeget vonzott a fedélzetre vadiúj lemezének bemutatóján. A Poisoned Goulash, a Carbonheart és a Carbonsoul után november 8-án végre megjelent a várva várt Carbonsweet is! A fiúk mindkét nap teltházas koncerttel ünnepeltek.

 

Mi mással is indíthatta volna a The Carbonfools a csütörtök estét, mint – a Carbonsweet című új albumról már jól ismert - Birthday című slágerrel? Ezzel megalapozták a közönség számára még ismeretlen, friss dalok hasonlóan szívélyes fogadtatását is. Felcsendültek az eddigi nagy kedvencek – mint a Clublights, a Hideway, a Paradise vagy a Sunset – akkordjai is, de az új album valamennyi dala legalább annyira sikeresnek ígérkezik, mint a korábbi listavezető szerzemények. Fehér Balázs el is árulta, reményeik szerint melyik dal lesz a következő kislemezük.

Tény, hogy az együttes hölgy rajongókban sokkal inkább bővelkedik, mint férfi hívekben, de az is biztos, hogy a koncertre a párjukkal érkező lányok nem (csak) a frontember két szép szeméért, hanem a minőségi zenéért követik nyomon az együttes életét.

Titusz, Kelo, István, Milán és Balázs színpadi produkcióját sosem lehet szó nélkül hagyni, legtöbb daluk élőben sokkal színesebb, mint a stúdiófelvételeken – ha a srácok nem veszik sértésnek. Az elektronikus és élőhangszeres zene tökéletes fúzióját játszó Szénhülyék továbbra is atom jók!

A csütörtöki debütálás előfutára a Lola Kite nevű pszichedelikus szintipopot játszó holland fiúbanda volt, míg a pénteki ráadás koncertet a Colorstar melegítette be, akik új dalokkal és új felállásban folytatják a tavasszal megjelent albumuk bemutató turnéját.

Akik elővételes jegyet vásároltak a nagy napra, ajándékba kapták a Carbonsweet című lemezt, amit a koncertet követően dedikáltathattak is az együttes tagjaival. S a buli még ezután sem ért véget: első nap a banda elektronikai felelőse, DJ Titusz, pénteken pedig DJ Palotai gondoskodott a hajnalig tartó dübörgésről.

Máris tombol a szén-láz, s ez még csak a turné kezdete, hiszen a banda a Compact Discóval egyesülve sorra veszi be a nagyobb városok klubjait az elkövetkezendő hetekben különleges vizuális- és hangzásélményt ígérve a rajongóknak.

- Mindkét zenekar támogatója a Telekom, így jött az ötlet, hogy közösen turnézzunk, mivel a két csapat erősíti egymást. A cég jóvoltából új fénytechnikát próbálhatunk ki, amelyet magunkkal viszünk a turné állomásaira. Ami minket illet, 75-80 perces műsorral készülünk, de ez igény szerint hosszabbodhat. Az biztos, hogy az utolsó leheletünkig fogunk zenélni – mondta lelkesen Fehér Balázs.

A lemezbemutató első vidéki állomása ma este a soproni Hangár. A két zenekar már nyár óta készül a közös fellépésekre, s a Compact Disco számára azért is különleges élmény ez a turné, mert a napokban jelenik meg első nemzetközi nagylemezük.

Zsó

2012. 11. 10. 11:01

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

safarzsolt 2012. 11. 10. 22:24
Nagyon :)
Vendég 2012. 11. 11. 5:48
szuper
mama 2015. 11. 06. 8:22
Szuper és klassz!Üdv:mama

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Szénédes új dalok cikk képei
The Carbonfools - Szénédes új dalok