Akadnak előnyei az újságírásnak a rádiózással és a tévézéssel szemben. Például nehéz lett volna bármit is mondanom közvetlenül Ákos 2084 című csúcskoncertje után – ugyanis ennyi éneklést követően nem maradt hangom.

A dalszerző-énekes nem spórolt semmin, a teljes címadó albumanyagon túl bőkezűen mérte szóló- és Bonanza Banzai-os karrierje kulcsdalainak újragondolt változatait, s a show olyan erővel rántotta magával az embert, hogy az ülőhelyek is kvázi táncparketté alakultak át, lehetetlen volt nyugton maradni. Talán ezért is bizonyult kevésnek a 140 perces, hihetetlen energiával, precíz énekhanggal és maximálisan odatett hangszeres megszólaltatással (a technikának köszönhetően egy dal erejéig Bánfalvi Sanyi dobjával ritmus helyett dallamot is játszhatott) abszolvált parádé. De ne rohanjunk ennyire előre!

20 óra után 20 perccel új időszámítás kezdődött: hihetetlenül tiszta és dinamikus hang töltötte be a csurig telt Sportarénát, így nem lehetett hallani, ahogy a káprázatos fény- és vizuális csúcstechnikával kiterjesztett és megelevenített színpadi látvány hatására 12 ezer áll koppan a földön. Így persze érthető, hogy a nagyérdemű pozitív értelemben másodpercekig köpni-nyelni nem bírt… Húsznál is több LED-fal, intelligens lámpákkal tűzdelt emelvény és kifutó, többsoros, mélyen a küzdőtér fölé nyúló fénysorok, stroboszkópok, pirotechnika, s konfettivihar járult hozzá a monumentális felhajtáshoz, miközben időnként még az Aréna legtávolabbi pontjait is lézerágyúk pásztázták.

A Bőzsöny Ferenc hangjával kísért címadó tétel, majd a Veled utazom, az Ismerj fel és a Vén tinédzserek egybefűzött blokkja után szusszanásnyi szünetet kapott Lepés Gábor billentyűs és Bánfalvi Sándor dobos, Ákos pedig rövidre fogott köszöntővel, no meg PSY Gangnam Style-őrületét fricskázó „Ákosz-sztájl”/zártosztály-kiáltással nevettetett, hogy aztán bejelentse: Minden most kezdődik el.

És tényleg: szintire hangszerelt, felpörgetett-megbolondított mérföldkő-slágerek tették időnként megadiszkóvá az ország legnagyobb fedett csarnokát. Bár a 2084 című album egyes dalainál érezhető volt, hogy nélkülük is meglettek volna a rajongók, ám a klippel is megtámogatott Tengermoraj, Tipikus sztereó és Előkelő idegen című slágereken túl finoman szólva is tarolt az Artisták és a Táncolj velem, míg a Ne keress engem tökéletesen szíven találta a nézőket.

S ha már a szíveknél tartunk: a 21 éves Valami véget ért legfrissebb változatára, A fénybe nézz és az Érintő megkevert zenei alapjára (előbbi a verzék alatt zavaróan szólt ugyan, utóbbi profizmusát viszont tanítani lehetne!) mindenki vérmérsékletének és partnerének megfelelően énekelhetett, táncolhatott, ölelkezhetett, csókolózhatott. Az meg a 21. század (vagy már egyenesen 2084!) sajátossága, hogy az egykor ilyen típusú dalok alatt ringatózó öngyújtók tengerét a mobiltelefonok világító kijelzői váltották fel…

Az időnként gitárt nyakába akasztó énekes sokadik változatban nyomta le a garantált sikert jelentő Új törvényt, Ikont, Mindenki táncolt, Az Utolsó hangos dalt és az Ölelj meg újra/Jóslat kettősét, melyekkel úgy megmozgatta a tizenkét ezres tömeget, hogy a gigantikus épület 2012-es statikai próbájának is beillett. Szintén egy emberként tombolt a nép a Hellóra, a Bonanza-érából elővezetett, ezúttal pláne kihagyhatatlan 1984-re, a 2012-es koncertekre leporolt A jel/Photographic egyvelegére és a ráadásban sajnos záródalként elsütött, az egyébként is magas szintű estet még nagyobb fokozatra kapcsoló Elmondatott című telitalálatra, ami után váratlanul és zavarba ejtően csendült fel Ákos örök búcsútétele, az Adjon Isten…

140 perces, nemzetközi csúcsprodukciókat is simán maga mögé utasító, nem csak komoly technikával, de fantáziával és igényesen megálmodott-kivitelezett, harmincnál is több dalt parádésan kevert hanggal felvonultató koncertben lehetett része a rajongóknak. Köszönet érte a hatalmas munkában részt vevőknek, nem feledve a hangfelelősöket sem, hiszen a hibátlan keverésnek hála a színpadon állók teljesítményét sikerült úgy tisztán és nagy hangerőn prezentálni, hogy a majd’ két és félórás koncertet követően sem csengett és zúgott az őszibe hajló téli esten, egy valódi élménnyel gazdagabban hazafelé baktatók füle.

Fotók: akos.hu

Balajti Péter

2012. 12. 16. 22:16