Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Koncert & party beszámolók

Kormorán a Körcsarnokban

Kormorán - Kormorán a Körcsarnokban

A Kormorán együttes a Körcsarnokban áll színpadra az év utolsó előtti napjának estéjén, december 30-án, ahol is Magyarnak lenni hivatásunk mottóval adnak koncertet.

Az esemény különlegessége lesz, hogy a zenekarnak ezzel egyidőben jelenik meg legújabb albuma A székelyek szentje címmel, amelyet az év végén rögzítettek.

Az együttesnek több évtizede állandó rajongótábora van határon innen és túl, akik minden bizonnyal már nagyon várják az új szerzeményeket. Akik esetleg kevesebbet hallottak róluk, azoknak többek között azt fontos tudni, hogy a Kormoránt Koltay Gergely alapította 1976-ban. A magyarországi zenei életben egyedülállóan ötvözik a népzenét rock muzsikával. A rockzene ismert hangszerei mellett töröksípot, hegedűt, citerát, furulyákat is megszólaltatnak, ettől annyira egyedi és azonnal felismerhető a hangzásuk. Az együttes 1978 óta eljutott szinte minden európai országba, koncertezett a tengerentúlon és több albumuk meg is jelent ezekben az országokban. A zenekar koncertprogramján kívül számos egyéb albumot is készített énekeseknek, blues sztároknak, színészeknek, többek között Varga Miklósnak, Deák Bill Gyulának, Zalatnay Saroltának, Papadimitru Athinának, Benkő Péternek és Hegedűs D. Gézának. Több színpadi mű, opera, valamint filmzene jelzi a Kormorán sokszínűségét, amelynek mérföldkövei többek között A megfeszített, az Elektra mindörökké és a Honfoglalás.

Kormorán - Kormorán a Körcsarnokban

A Kormorán több évtizedes sikerét annak is köszönheti, hogy mindig megőrizte zenei stílusát, soha nem hagyták magukat sodortatni az éppen aktuális zenei áramlatokkal. Soha nem hagyták közömbösen őket a körülöttünk zajló események, emberi sorsok sem, hiszen nem volt olyan segély vagy jótékonysági koncert, amelyet ne vállaltak volna el. A legutóbbi, Budapest Sportarénában tartott, Egy csepp emberség elnevezésű koncert – ahol többmillió forintot sikerült összegyűjteni a székelyföldi árvízkárosultak részére - ötletatyja és fő szervezője is a zenekar alapítója, Koltay Gergely volt.

2005. 12. 21.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

fkriszta 2005. 12. 22. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?
Vendég 2006. 01. 01. 10:35
A kedvenc együttesem a Kormorán. 17 éves vagyok de már nagyon régóta szeretem öket. mindig megtalálom a hangulatomhoz illő Kormorán számokat. Mindenki figyelmébe ajánlom a KORMORÁN BATÁTI KÖR HONLAPJÁT /WWW.KOBAKNET.HU-T/
Vendég 2006. 01. 28. 10:42
IMÁDOM A KORMORÁNT!!! A LEGJOBB, LEGSZEBB, LEGHAZASZERETŐBB DALOKAT ŐK JÁTSSZÁK! MEGFOGALMAZHATATLAN AZ A PLUSZ AMIT ŐK ADNAK A ZENÉJÜKKEL. SOHA NEM FOGOM ŐKET MEGUNNI!
Vendég 2006. 02. 10. 17:29
Kormorán Memory Band Nagyon jó volt kormorán tagokból áll akiket a Koltai ki rúgotttt !
Vendég 2006. 02. 13. 10:23
Minnél több ember hallgasson Kormoránt (mindkét oldalról!!!) akkor talán kitudunk mászni ebből a gödörből.A szeretet csodákra képes és Ők erről énekelnek.Hajrá Kormorán, hajrá Magyarország!Üdv B.Gyula

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

További hozzászólások »

Kormorán a Körcsarnokban cikk képei
Kormorán - Kormorán a KörcsarnokbanKormorán - Kormorán a Körcsarnokban