Koncert & party beszámolók
Fergeteges Magna Cum Laude szülinapi koncert
Nem csalódott, aki jegyet váltott a csapat 10 éves, lemezbemutatóval egybekötött jubileumi koncertjére, melyet a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadján rendeztek. A mintegy háromezer ember, kígyózó sorokban, türelmesen várta a kapunyitást, az eső sem esett, így minden adva volt a jó bulihoz. Képeink magukért beszélnek!
Fergeteges ováció fogadta a zenekart, miközben az első számmal elkezdődött a két órás koncert. Az új számok bemutatása mellett nem hagyhatták ki a régi slágereket sem, e nélkül nem lett volna teljes a paletta, a közönség is nagyon várta ezeket. Hab volt a tortán, hogy néhány szám erejéig beszállt a buliba a Tankcsapdás Lukács Laci, elindítva a nézőtéren a tombolást és megspékelte egy igazi csemegével az előadást. Kara Misa, nemrég született kislányának írt megható dalát énekelte el, a basszusgitárt Mező Misi vette át tőle. A koncert végén fellépett még a tangóharmonikás Márió, kiegészítve a kíséretet adó három tagú rézfúvós és négytagú vonós szekciót. Az utolsónak előadott Vidéki sanzont, a közönség, a zenekarral együtt énekelte végig. Ráadás, a rajongók bánatára nem volt, -a csendrendelet miatt- viszont ez a két óra remek élmény volt, ami emlékezetes marad.
A jubileumi tortát a színpadon képletesen felvágó Mező Misi elmondta, reméli, 10 év múlva ugyanígy bulizhatnak rajongóikkal, a 20. évfordulón!
A nem mindennapi partyról DVD is készül, amely várhatóan télen kerül a boltokba!
Fotók: Dudás Ernő
2009. 06. 08.
További Magna Cum Laude cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..