Apukám, Szabó-M. László képzőművész. Eredetileg grafikus, (miközben rajz - földrajz tanár) de gyakran fest és szobrászkodik is. Volt neki egy régi gitárja, és ő tőle tanultam meg az első dalt gitáron játszani, az Animals együttes House of the Rising Sun című szerzeményét.

A XIII. kerületben laktunk.
Hegedűtanulmányaim közben (ami 8 évig tartott) az általános iskolában állandó énekkaros voltam. Az utolsó négy évben -az osztályfőnökünknek köszönhetően ismerkedtem meg kicsit jobban a gitárral. Beat klubot vezetett, ahol az apámtól ellesett egy-két akkordos "tudásom" kibővült az alapharmóniákkal. Akkor még a szocializmus köveit rugdostuk, így hát javarészt mozgalmi dalokat tanultunk. Életem másik fontos hangszerét, egy költözésből megmaradt zongorát 12 éves koromban kaptam. Általános iskolás koromban már elkezdtem dalokat írni, de akkor még csak más költők verseit zenésítettem meg.

Továbbtanulásom döccenőmentesen indult, de aztán annál nagyobbat döccent. Eredetileg hangszerész (vonós-pengetős szakon), és asztalos lettem volna, de egyiket sem fejeztem be, egy akkor még újnak számító őrület miatt. Ez volt a break dance. Hangszerész osztálytársaim közül öten lettünk később "profi" táncosok. Mivel az elsők között voltunk, akik elkezdték ezt a műfajt itthon művelni, hamar kelendőek lettünk, és 16 évesen már a legjobb szórakozó helyeken léphettünk fel. Évekig ebből éltem.
Sok versenyt sikerült megnyerni. Habár rövid ideig jártunk oda, de a triómmal felvételt nyertünk az Artistaképzőbe is. Miközben kifele úgy tűnt, hogy a tánc a legfontosabb számomra, egy percig sem adtam fel a zene iránti érdeklődésemet. Időközben egész jól sikerült megtanulnom zongorázni, és arról álmodtam, hogy egyszer saját zenére fogunk táncolni. Ami nekem (nekünk) nem sikerült, jó pár év múlva nagy sikert hozott egy másik csapatnak, a Hip Hop Boysnak.

1988. februárjában hívtak be katonának. Közben, 1988. június 1-én született meg Nikolett lányom. Sajnos egyéves kora óta külön élünk, de nagyon jó a kapcsolatunk egymással.A katonaság másfél éve után régi osztálytársammal és barátommal (a közben kissé átalakult "táncvilágnak" megfelelően) alapítottunk egy csoportot, amivel le is lettük az ORI vizsgát. Hosszabb távra külföldre készültünk, de addig is az ország bárjait jártuk műsorunkkal.Egy tripla csalódásnak (munka, szerelem, barát) köszönhetően végül abbahagytam a táncpályafutásomat.
Innentől kezdve teljes figyelmem a zene felé fordult. Egyre többet játszottam gitáron, és megszülettek az első saját szövegű dalaim is. Húszas éveim eleje igen kalandos volt. Több kezdetleges zenekari próbálkozást követően lettem utcazenész. (Javarészt a Halászbástyán, de végigjártam Németország déli részét és Hollandiát is.) Egy kedves barátomnak köszönhetem Roy ismertségét. Mindig sokat gitároztunk, énekeltünk és dumáltunk. Ebből a kapcsolatból alakult ki, hogy aztán barátaink unszolására kijártunk a Halászbástyára "meghódítani a világot". Miközben az utcazenélés is maradt, lassan-lassan sikerült eljutnunk egyetemi klubokba és sörözőkbe is. Aztán Roy több zenekar után rátalált a Tramps együttesre, amelynek Ádám alapító tagja volt. Az Ő storyjukat talán már mindenki ismeri...

Egyre többször maradtam "egyedül", és közben egyre több saját dalom is született.
Ezeknek az első szövegeknek volt köszönhető, hogy Royék menendzsere (Kiss Áron, aki a megjelenő lemezem egyik producere is lett.) felkért, hogy próbáljak meg az Ádám egy-két ötletére valami "storyt" kreálni. A fiúk addig még csak feldolgozásokat játszottak. Hamarosan megszülettek az első "nagy" dalok: a Trambulin, a Csapból is én folyok, a Csak egy pillanat stb.Eközben egyre több próbálkozást tettem saját dalaim kiadásáért, de nem sikerült megtalálnom a megfelelő partnereket hozzá.

2001. tavaszán tettem még egy kísérletet a kiadók felé. Barátaim segítségével rendeztem egy nagy koncertet, javarészt azokkal a kollégáimmal, akikkel valamikor zenéltünk már együtt. Roy & Ádám mellet még 32 résztvevője volt az estnek. A szélesebb körü hirdetés nélkül megrendezett bulira kb. 800 ember volt kíváncsi. Csak saját dalaim szerepeltek a műsorban. Hetekkel a rendezvény előtt -szövegírói hírnevemet felhasználva -, az általam ismert összes kiadóhoz elmentem, meghívókkal a kezemben, hogy a kedves "lemezgyártókat" elinvitáljam az estre. Egy-két tévés és rádiós embert is megkerestem ugyanígy. A pozitív fogadtatások ellenére meglepődtem a buli napján: egyetlen "fontos" ember sem jött el...
Ennek ellenére mindig hittem abban, hogy ebben az országban nemcsak a szövegeimnek van nagyobb közönsége, hanem a dalaimnak és nekem is, csak még nem sikerült eljutnom hozzájuk.

Most már tudom, hogy a lehető legjobb döntést akkor hoztam meg életemben, amikor indultam a TV2 Megasztár című tehetségkutató műsorán. Volt szerencsém egy hatalmas nézettségű show-ban többször is saját dalaimon keresztül szólni az emberekhez, akik beléjük vetett bizalmamat igazolták azzal, hogy kétszer is tovább juttattak a játékban. Úgy gondolom, hogy a műsor azon kívül, hogy nagyon jó barátságokkal, tanulságokkal, tapasztalatokkal gazdagított engem, jó útmutató is egyben ennek a tehetségekben igen gazdag kis országnak arra, hogy ne felejtsük el, óvjuk is meg, és vállaljuk büszkén értékeinket!

A játék, mostanra már teljesen komollyá vált.
Nyár végén a több egymást követő beszélgetéseink után két régi kedves barátom, Molnár Gábor (A Gold Record részéről) és Kiss Áron (ez esetben társproducer) úgy döntöttek, hogy támogatják elképzeléseimet, és lehetővé teszik, hogy elkészítsem első albumomat. Így történhetett, hogy az augusztusban és szeptemberben felvételre került dalaimból a régen dédelgetett álom is teljesülhetett, és kijelenthetem végre, hogy megjelent az első lemezem!

Tudom, hogy mindenkinek megfelelni nem lehet - és nem is akarok - de annak, aki ismer, vagy épp mostanában ismert meg és tetszik neki az, amit képviselek, ígérem: sosem fog bennem csalódni!
Maradok továbbra is az aki voltam... egy tisztelettel adózó "dalnok" a közönsége iránt.

Budapest, 2004. november. 4.
Szabó Leslie

« bezár