Az első albumot 1998-ban követte a második, nem kevésbé sikeres „Supposed Former Infatuation Junkie”, melyen olyan számokat hallhattunk, mint a „Thank U”, az „Unsent” és a „So Pure”. A lemez megjelenése után Alanis így nyilatkozott: „Minden dal olyan, mint egy pillanatfelvétel az életemből. Elégedett vagyok, mikor úgy érzem, hogy a dalok kifejezik az akkori érzéseimet, melyek inspiráltak a megírásukra. A rajongók nagy örömére az énekesnő 1999-ben készített egy „MTV unplugged” albumot. Az albumról megjelentetett kislemez, a „That I Would Be Good” melyre jellemzőek az átható vokálok és a dal kreatív felépítése, nagy sikert aratott. A zenélés mellett Alanis más téren is egyengeti a karrierjét. Saját maga rendezte két videoklipjét („So Pure” és „Unsent”) és színészként is kipróbálta magát („Dogma”, „Sex In The City” és a „Vagina Monologues”). Emellett Alanis nagy szerepet vállal humanitárius, Internet technológiával és szerzői jogokkal kapcsolatos tevékenységekben is. A 2001-es évet a művésznő nagyon tevékenyen töltötte: „Under Rug Swept” című legújabb albumának elkészítése mellett részt vett például a szeptember 11-i támadás áldozatai számára rendezett jótékonysági koncerten, és a torontói „Zene Határok Nélkül” rendezvényen, melyen afganisztáni menekültek megsegítésére gyűjtöttek. Decemberben Alanis Morissettet az Egyesült Nemezetek Szövetsége kitüntette a tolerancia erősítéséért végzett erőfeszítéseiért.

Alanis nemrégiben kifejtette, hogy reménykedik egy jobb világban, és e kapcsán közétette internetes honlapján a „Utopia” című dalát az „Under Rug Swept” albumról a szeptember 11-i támadások apropóján. Alanis így fogalmazott: „Szerettem volna a lehető legtöbb vigaszt nyújtani amit csak tudok a zenén keresztül.” Beth Johnson az „Entertainment Weekly”-ben így írt a dalról: „A lágy mandolin, megnyugtató vonósok és angyali harmóniák fölött Alanis eldúdolja vágyát egy jobb világról, melyben „nincsen, bűn, félelem, melyben van hely minden érzés számára”.”

Alanis Morissette legújabb albuma, az „Under Rug Swept” február 26-án jelent meg, tizenegy új dallal, melyet 25 felénekelt dal közül választott ki. A felvételeken Alanis nem csak énekel, hanem akusztikus és elektromos gitáron és billentyűs hangszereken is játszik. A lemez elkészítésében részt vett sok tehetséges zenész, például Flea (Red Hot Chilli Peppers), Meshell Ndegeocello (Stone Temple Pilots) és Eric Avery (ex Jane Addiction) és Alanis korábbi zenész társai: Nick Lashley, Joel Shearer, Chris Chaney és Gary Novak. Együtt olyan zenét hoztak létre, melyben keverednek a gitár szólamok a billentyűsökkel, elbűvölő ütősökkel és loopokkal fűszerezve.

Az albumon megtalálható a „Narcissus”, a gitár alapú „21 Things I Want In A Lover”, a groovos „So Unsexy” ritmikus ütemei, a „You Owe Me Nothing In Return” és két érzelmes ballada, a „Flinch” és a „That Particular Time”.

Az albumról az első kislemez a „Hands Clean” egy régi kapcsolatot és annak hosszan tovább élő hatását meséli el. A sajgóan lírikus szöveg a dal szereplőjének a szemszögéből íródott, míg a refrén és a bridge Alanis saját érzéseit tükrözik. „Tetszett az ötlet, hogy ő és én beszélgetünk, miközben ő a múltban én pedig a jelenben vagyok.”- magyarázta Alanis. „Segített és erőt adott számomra ez a virtuális párbeszéd. A dalaim sokszor arra inspirálnak, hogy bátrabb és önmagamhoz hű legyek a mindennapokban is. Hiszen a dalok írása egy olyas fajta tisztaság és bátorság felé mutat utat, mely jóval túlnyúlik a dalszerzésen és a művészi folyamatokon.” Az énekesnő számára a dalszerzés egy fontos eszköz önmaga megértésére és lelkének gyógyítására, olyannyira, hogy végül dalait felajánlja mások számára is, ezzel segítő kezet nyújtva feléjük.

Az „Under Rug Swept” dalait összeköti a nyers és őszinte kifejezésmód. Az albumon jól kiegészítik egymást az önigazolást tükröző dalok, mint például a „So Unsexy” és a „Precious Illusions” azokkal a dalokkal, melyekben öntudatlanul is felszínre kerülnek az énekesnő frusztrációi, emberi sérülékenysége és humora („Narcissus”, „A Man”). Ezek mellett hallhatóak olyan dalok is a lemezen, mint a „That Particular Time” és a „Surrendering” melyekben Alanis azt a bizonyos rejtelmes határt feszegeti, mely nő és férfi között van, annak reményében hogy valamilyen hidat alakíthat ki, „miközben próbálom magam ösztönözni, hogy megismerjem a szeretet egy teljesen feltétel nélküli formáját”. „Úgy érzem, hogy mivel nem igazán tudom hogy mi is az amit keresek – akár személyes, szociális vagy globális szinten – reménytelen, hogy megtaláljam, és a kapcsolataim is ezt tükrözik. Ezt sugallja a „Utopia” és a „21 Things I Want In A Lover” is. De természetesen amikor már tudnám, hogy mi az amit akarok és hogy hogyan kaphatom meg, akkor újra inkább a bizonytalanságot választanám, jöjjön aminek jönnie kell.”

„Azt gondolom, hogy hihetetlen lehetőségeket és kihívásokat rejt a különbözőségünk.”- mondta Alanis. „Azt hiszem, hogy a férfiak és a nők biztosítják egymás számára, hogy teljessé és gyógyulttá váljanak egymás közelsége által. És ez igaz a különböző vallásokra, kultúrákra, fajokra is. Azt hiszem, hogy ezek a kapcsolatok csodálatos és áldott lehetőséget adnak számunkra, hogy másokhoz viszonyítva definiálhassuk saját magunkat és hogy érzékelhessük, a lelkünk egy helyről való.

Alanis nem a dalok miatt tartja fontosnak önmagát, számára az önkifejezés és saját fejlődése szerez örömet. „Mikor úgy érzem, hogy egy dal tényleg kifejezi az életemnek egy szakaszát, mint egy zenei pillanatfelvétel, akkor ezt sikernek könyvelem el, és nyugalommal a lelkemben osztom meg bárkivel, aki meg szeretné hallgatni.”

« bezár