Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Adele, a megmentő

Listamustra - Adele, a megmentő

Zenei szempontból január az év legeseménytelenebb hónapja. Így van ez idén is. Bár történt néhány dolog, ami felkavarta az állóvizet, egyebek mellett kihirdették a BBC Sound of 2012 végeredményét: kiderült, a brit szakemberek szerint Michael Kiwanuka lesz az év legnagyobb felfedezettje, haláleset is volt: öt nappal a 74. születésnapja előtt, január 20-án elhunyt Etta James, ezek ellenére mégis esemény- és újdonságszegény napokat élünk. Nem csoda hát, hogy a zenei élet vezető hírei leginkább az elmúlt év összegzésével kapcsolatosak.

A korábbi évekkel ellentétben javarészt jó hírek érkeznek a mérlegvonás kapcsán a világ fontos zenepiacairól egy előadónak köszönhetően. A tottenhami születésű Adele megmentette a zeneipar becsületét!

Amerikai Egyesült Államok
Az amerikai piacon 2011-ben nagyjából egy százalékkal több nagylemezt értékesítettek, mint 2010-ben – 2004 óta először nőtt a szám. A Nielsen SoundScan piackutató cég adatai szerint tavaly 330,57 millió albumot adtak el, szemben a tavalyelőtti 326,15 millióval. A CD-forgalom hat százalékkal csökkent, digitális formátumban viszont húsz százalékkal több nagylemez fogyott. A pozitív mérleg leginkább Adele-nek köszönhető, akinek 21 című második stúdióalbumából 5 millió 824 ezer példányt vásároltak az amerikaiak – ebből 1,8 milliót digitális verzióban –, több mint kétszer annyit, mint a második helyen záró kanadai Michael Bublé korongjából, a Christmas címűből, amely 2 millió 452 ezer példányban kelt el. Ennél több egy nagylemezből 2004-ben fogyott utoljára, abban az évben Usher albuma, a Confessions nyolcmillió példányban talált gazdára. A 21 című nagylemez az USA-ban február 22-én került forgalomba, az eladási listán tartózkodás negyvennégy hete alatt mindössze egyszer szerepelt az ötös mezőnyön kívül. Az összesített rangsor bronzérmes pozíciójában Lady Gaga végzett – a Born This Way című albumából 2 millió 101 ezer példányt adtak el, ebből 1 millió 108 ezer már a megjelenés hetében elfogyott. Egy online zeneáruház az első héten 0,99 dollárért kínálta a lemezt, vele népszerűsítette egyik szolgáltatását. Az első ötbe még Lil Wayne rapper (Tha Carter IV) és Jason Aldean countryzenész (My Kinda Party) albuma került be.

Listamustra - Adele, a megmentő

A különálló dalok esetében a digitális eladás 8,5 százalékkal nőtt, közben a maxi CD-k szinte teljesen eltűntek a piacról. Az első két helyen végző zeneszám átlépte az ötmilliós álomhatárt. Adele slágere, a Rolling in the Deep zárt az élen (5,81 millió fogyott belőle digitális változatban), megelőzve az LMFAO duó Lauren Bennett és GoonRock közreműködésével készült Party Rock Anthem című felvételét (5,47 millió kelt el belőle letölthető formátumban). A harmadik helyen Katy Perry és Kanye West dala, az E.T., a negyediken a Maroon 5 és Christina Aguilera slágere, a Moves Like Jagger, az ötödiken Pitbull, Ne-Yo, Afrojack és Nayer zeneszáma, Give Me Everything végzett.

Egyesült Királyság
A brit piacon is Adele értékesítette a legtöbb nagylemezt. A 21 című albuma a szigetországban január 24-én került forgalomba, és az év végéig 3 millió 772 ezer példány talált gazdára belőle. Itt is Michael Bublé korongja, a Christmas volt a második legkelendőbb, amelyből 1 millió 292 ezret vásároltak. A harmadik helyet Bruno Mars nagylemeze, a Doo-Wops & Hooligans (1 millió 214 ezer fogyott belőle), a negyediket Adele első, 2008-as stúdióalbuma, a 19 (1 millió 210 ezer), az ötödiket a Coldplay nagylemeze, a Mylo Xyloto (907 ezer) szerezte meg.

A dalok összesített brit rangsorát is Adele uralja, de nem az USA-ban a csúcson végző Rolling in the Deep, hanem a Someone Like You című szerzeménnyel, amelyből 2011-ben 1 millió 242 ezer példány kelt el a szigetországban. A második helyen a Maroon 5 és Christina Aguilera slágere, a Moves Like Jagger zárt, ebből 1 millió 43 ezret értékesítettek. Érdekesség, hogy a zeneszám nem volt listavezető a brit rangsorban, hét hétig tanyázott az ezüstérmes pozícióban. A harmadik helyen az LMFAO, Lauren Bennett és GoonRock felvétele, a Party Rock Anthen, a negyediken Jessie J és B.o.B dala, a Price Tag, az ötödiken Rihanna és Calvin Harris slágere, a We Found Love végzett.

A briteknél hetedik éve zuhan a CD-eladás. Tavaly 12,6 százalékkal esett vissza, míg a digitális albumforgalom 26,6 százalékkal nőtt. A nagylemezek 76 százalékát CD-n, 23,5 százalékát digitális formátumban, 0,3 százalékát vinilen értékesítették. A szakértők szerint a CD-piac esése pár éven belül megáll, a legtöbb zenerajongónak ugyanis még mindig fontos, hogy kedvencei zenéjét hanghordozón birtokolhassa. 2011-ben a brit piacon a rockzenei albumeladás alulmúlta a popzenei eladást – a rocknagylemezek részesedése 31,2 százalékról 29,4 százalékra csökkent. Ez az elmúlt hét évben először fordult elő, és arányaiban kilenc éve nem fogyott olyan kevés rockalbum, mint tavaly. A különálló daloknál kétszer annyi popzenei felvétel kelt el, mint rockzenei. (Új Szó)

Puha József

2012. 01. 29. 10:45

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Adele, a megmentő cikk képei
Listamustra - Adele, a megmentőListamustra - Adele, a megmentő