Hírek
Kiwanuka, az aranyember
Mi, közép-kelet-európaiak akár csodálhatnánk is a brit zeneipar szakembereit, mivel mindig eltalálják, ki lesz az év legnagyobb felfedezettje. Igazság szerint azonban nincs nehéz dolguk, varázsgömb, hókuszpókusz nem kell a jövőbelátáshoz.
A brit közszolgálati rádió a BBC Sound of keretében 2002 végén szavaztatta meg először a honi zeneipar szakembereinek egy csoportját arról, hogy szerintük kik lesznek a következő év felfedezettjei, köztük a legnagyobb. Azóta minden évben megteszi. A voksolást az utóbbi években már hatalmas médiatámogatás övezi, a szakmabeliek jóslata ugyanis eddig mindig beigazolódott. Ebben nincs semmi meglepő. Mifelénk ugyan általában teljesen ismeretlen, de a brit piacon már a befutás küszöbén álló előadók, zenekarok közül választanak.
Hónapokkal ezelőtt beazonosítható volt az idei év legnagyobb ígérete, a BBC Sound of 2012 várományosa. Biztosra vehettük, hogy felbukkan napjaink legnagyobb sztárjának, a 2011-ben világszerte a legtöbb hanghordozót értékesítő Adele-nek a férfi megfelelője. Sőt már egy ideje a színen is van! Michael Kiwanukának hívják, Londonban született, ugandai gyökerekkel rendelkezik. A Tell Me a Tale című EP-je a szigetországban még tavaly áprilisban jelent meg, amit júliusban további kettő követett. Ráadásul tavaly Adele és Laura Marling koncertjein is fellépett.
Persze nem Kiwanuka az első énekes, akire rásüthető a „férfi Adele” jelző, de benne és zenéjében minden adott ahhoz, hogy ő legyen a befutó. Lelkizős szerzeményei egyszerűek, múltba révedőek. Soulos, folkos, dzsesszes dalai hallatán Bill Withers és Otis Redding juthat eszünkbe. Gitárjátékán a brit folkzene 2009 januárjában elhunyt legendájának, John Martynnak a hatása érezhető. Hangja, énekstílusa pedig a Coldplay frontemberének, Chris Martinnak a stílusára emlékeztet. Első nagylemeze Home Again címmel március második felében érkezik, a címadó szerzemény az album beharangozójaként január 1-től szerezhető be.
Nyilvánvaló, hogy Michael Kiwanuka nemcsak az Egyesült Királyságban, hanem világszerte 2012 nagy felfedezettje lesz, generációkon átívelő siker vár rá.
Mindezek tudatában már nincs miért csodálni a brit szakembereket. (Új Szó)
2012. 02. 04. 20:48
További Michael Kiwanuka cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..