Hírek
Kettős mérce (Jegyzet)
Hónapok óta foglalkoztat, vajon mi változott az utóbbi években. A történet mára odáig jutott, hogy a One Direction újdonságát, a One Thing címűt még a „nagyon zenét” játszó Petőfi rádió is beszerkesztette a kínálatába. Az egyik műsorvezető pedig agyondicsérte a dalt.
A One Directionről tudni kell, hogy a brit The X Factor 2010-es sorozatában alapították a mentorok a tehetségkutató tévéműsorba külön-külön jelentkező öt angol és ír fiúénekesből. Az indulás tehát a kilencvenes éveket idézi. Akkortájt a szakma egy része főleg ezért, a menedzserek, producerek általi mesterséges megalapításért ignorálta az ilyen és hasonló csapatokat. A One Thing akár a Take That kilencvenes évekbeli nagylemezeiről is származhatna. A Petőfi rádió – akkor még nem zenei állomás volt – biztos nem sugárzott volna Take That-számot. (Manapság sugároz, az együttes 2005-ös visszatérése óta készültek közül.) A One Directionért javarészt tinilányok rajonganak. A pályafutását azért nem övezi akkora hisztéria, mint hajdanám a Take Thatét, mert időközben sokat változott a világ, a sztárok ma már karnyújtásnyira vannak tőlünk. Annak idején a Take That mellett az East 17-ről vagy a Boyzone-ról jót nem nagyon lehetett hallani. A mostaniakra, a One Direction mellett a The Wantedra vagy a JLS-re viszont büszke a brit zenészszakma. A One Direction vitte el a pálmát a Legjobb brit kislemez kategóriában az idei BRIT Awardson, a legrangosabb brit könnyűzenei díjak átadóján a jóindulattal is csak átlagosnak nevezhető What Makes You Beautiful című slágerével. Igaz, erre van magyarázat: ebben a kategóriában a közönség döntött, s a fiúk tinédzser rajongóinak fontosabb volt a győzelem, mint mondjuk Adele nem éppen tinikből álló rajongótáborának.
Leszögezhetjük tehát, hogy a kilencvenes évek brit fiúcsapatai semmivel sem voltak rosszabbak vagy jobbak a mostaniaknál. A szakma pálfordulását – jobb híján – két dologgal magyarázom. Egyrészt a Take That eget-földet rengető visszatérése óta pozitívabb elbírálás alá kerültek a fiúcsapatok. Bár Gary Barlowék már kinőtték ezt a kategóriát, színvonalasabb zenéjükkel nem a tiniket, hanem a korábbi rajongóikat, az időközben szülőkké vált harmincasokat célozzák meg. Másrészt a kilencvenes évek a zeneipar legkaotikusabb évtizede volt, akkor kezdődött a telítődés, és sok, énekelni nem tudó, tátogó szépfiú, széplány jutott szerephez, akik lehúzták tehetséges társaikat is. Azóta sok víz lefolyt a Temzén, a zene minőségibb lett. Remélhetőleg nem csak látszólag. (Új Szó)
2012. 03. 09. 18:44
További One Direction cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..