Hírek
Évkezdés a Rocksuliban
Kilenc hónap alatt több mint száz „rockzenész-palánta” iratkozott be a 22 éve működő debreceni Rocksuli januárban indult budapesti tagozatába. A fővárosi képzéseket többnyire ismert zenészek vezetik, de a tanulásra vagy továbbképzésre vágyó jelentkezők között is akadnak jócskán ismert arcok.
Az alapnak számító oktatás rock, blues, jazz és klasszikus műfajokra terjed ki, van dob, gitár, billentyű, ének és még szaxofon tanszak is. „Lényeges szempont, hogy a jelentkezésnek nincs feltétele.”- nyilatkozta Vajda Péter koordinátor, akit sokan a Los Vegas dobosaként tartanak számon, de megfordult például a Kowalsky meg a Vegában is. „Nincs korhatár, bárki beiratkozhat, kezdő, haladó és fogyatékkal élő fiatalok is tanulhatnak zenélni. A tanárok sok éves tanítási gyakorlattal és több éves zenei tapasztalattal rendelkeznek, illetve zenei tanulmányokat folytattak.”
Az iskola tehát mindenki számára nyitva áll, nemrég zárultak le a nyári kurzusok, csapatépítő táborok, ahol az érdeklődők már a szeptemberi iskolakezdés előtt betekintettek a működésbe, találkoztak leendő csoporttársaikkal, oktatóikkal, többen már alkalmi zenekart is szerveztek.
A legfiatalabb tanonc öt éves a legidősebb pedig negyven, az újoncok között pedig olyan ismert személy is felbukkant, mint a Megasztárból ismert Nagy Kristóf „Bozont”, aki elmondása szerint már nagyon várja a szeptemberi „iskolakezdést”.
További infok:
http://www.facebook.com/rocksulibudapest/
2012. 09. 08. 16:50
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..