Hírek
Hamarosan újra indul a Dal
A Tavaly sikeresen mutatkozott be az M1 műsorán a Dal című műsor, ahol a zsűri az Eurovíziós Dalfesztivál magyar indulóját választotta ki. Az MTVA és a Magyar Televízió Nonprofit Zrt. (MTV) jövőre is egy nemzeti dalversenyen választja majd ki azt a dalt, amely Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon képviseli - közölte a közmédia szerdán.
A februári magyar döntőben a Compact Disco vívta ki a lehetőséget, hogy Magyarországot képviselje a bakui döntőben, ahol végül a 24. helyen végzett Sound of Our Hearts című dalával.
"A dalválasztó legfontosabb célja, hogy új, igényes és minőségi magyar dalok szülessenek. A Dal című többfordulós élő show-műsor idei sikere megmutatta, hogy kevésbé ismert együttesek, előadók és szerzők is országosan ismertté válhatnak, és esélyt kaphatnak a nemzetközi megmérettetésre."
A jelentkezők pályaműveikkel december 20-ig nevezhetnek az MTV és az MTVA pályázati felhívására. A határidőig beérkezett, a feltételeknek megfelelő versenydalok közül az előzsűri választja ki azokat, amelyek az élőben sugárzott nemzeti elődöntőkön versenyezhetnek. Az elődöntők legjobbjait a szakmai zsűri és a közönség választja ki, ezek kerülhetnek a döntőbe, ahol eldől, melyik dal képviseli Magyarországot 2013-ban Malmőben.
Az Eurovíziós Dalfesztivált először 1956-ban rendezték meg, a legjobb magyar helyezést eddig Bayer Friderika érte el, aki Jeney Szilveszter szerzeményével, a Kinek mondjam el vétkeimet? című dallal 1994-ben negyedik lett Dublinban.
2012. 10. 27. 10:56
További Compact Disco cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..