Hírek
A megállíthatatlan Rihanna
Rihanna új slágere, a Diamonds is – a várakozásnak megfelelően – elfoglalta az amerikai Billboard magazin Hot 100 listája csúcsát. A barbadosi énekesnőnek ez a 12. amerikai listavezető dala, ezzel beérte Madonnát és a The Supremest, s az örökranglistán már csak egy-egy énekes és énekesnő, valamint egy legendás zenekar található előtte.
Rihanna 2006 májusában szerepelt először a Hot 100 lista élén, az SOS című slágerével három hétig vezetett. 2007-ben a Jay-Z-vel készült Umbrella cíművel hét hétig tanyázott a legmagasabb pozícióban. 2008-ban triplázott: a Take a Bow-val egy, a Disturbiával két, a T.I.-jal rögzített Live Your Life-fal (ebben közreműködőként hallható) hat hétig uralta a mezőnyt. 2010 az eddigi legsikeresebb éve. Tavasszal a Rude Boy című dallal bérelte ki az első helyet, öt hétig szerepelt vele a csúcson. Július végétől Eminemmel vezetett hét hétig a rapper Love the Way You Lie című felvételének közreműködőjeként. A 2010 novemberében megjelent Loud című ötödik stúdiólemezének Drake kanadai rapperrel készített What’s My Name? és az Only Girl (In the World) című slágerei egy-egy hétig tanyáztak az élen. Tavaly tavasszal az S&M című zeneszámának Britney Spearsszel készített változatával uralta a mezőnyt egy hétig. Legutóbb a skót Calvin Harisszel készült We Found Love-val vezetett tíz hétig – tavaly nyolc, idén két hétig.
Rihanna a hétfőn kiadott Unapologetic című hetedik stúdióalbumának Diamonds című slágerével a 12. listavezető dalát ünnepelheti az Amerikai Egyesült Államokban – összességében a 45. hetét tölti a Hot 100 rangsor legmagasabb pozíciójában. A barbadosi énekesnő előtt az örökranglistán már csak hárman találhatók: Michael Jackson (tizenhárom listavezető szerzeménnyel), Mariah Carey (tizennyolccal) és a The Beatles (hússzal).
2012. 11. 24. 8:45
További Rihanna cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..