Hírek
Justin Timberlake újra töltve!
Justin nagyjából 10 éve meghatározó alakja a popzenének, mégis eddig mindössze 2 albumot jelentetett meg. Úgy döntött 2006-ban, hogy egy időre inkább a filmek világába veti bele magát és azóta nem is vett fel új dalt, inkább csak vendégelőadóként lépett fel pár koncerten. Néhány napja felröppentek a hírek, hogy Timberlake eddig bírta a stúdiózás hiányát, és nekikezdett harmadik nagylemezének munkálataihoz.
Úgy tűnik ez már nem csak pletyka, hanem valóság, hiszen pár napja megjelent az új dal, a Suit & Tie, melyet Justin természetesen hű producer-szerzőtársa, Timbaland közreműködésével készített, és egy rap szóló erejéig Jay-Z is brillírozik benne. A dal pont azt az ízléses soulos R&B hangzást hozza, melyet Justintól megszoktunk.
Tegnap Justin nyílt levelet írt rajongóinak, melyben megerősítette a közelgő lemez tényét, és amelyben konkrétumokat is elárult a projektről. A The 20/20 Experience még az idén, nagyjából év vége felé fog megjelenni az RCA Records gondozásában.
Ezt írta:
Ez az év felettébb izgalmas lesz számomra. Mint ahogy már hallottátok – és most is csak megerősíteni tudom – beindítottam a fogaskerekeket, hogy egy óriási 2013-as évet csináljunk. Még tavaly júniusban nekiláttam a terveim megvalósításának, és az amit most mutatok, az már annak a csodás az utazásnak az eredménye, amit én úgy hívok az imádott muzsikám. Nagyon sok inspirációt hoztam magammal azokból az időkből, amikor lelkileg mélyen voltam. Őszintén bevallom, nem sokat vártam magamtól. Aztán bementem a stúdióba, elkezdtem játszani és énekeli pár dallamot és magamra találtam, és úgy érzem, rátaláltam az utamra. Még soha nem élveztem ennyire a stúdiózást és dalszerzést, mint most. Az új irányt és az új zeneiségemet a The 20/20 Experience néven jegyzem, és még az idén nektek is megmutatom. (A levél eredetije és teljes verziója Justin hivatalos weboldalán olvasható.)
Foto: Getty Images
2013. 01. 14. 11:24
További Justin Timberlake cikkek
Linkajánló
- Justin Timberlake képek, bibliográfia és diszkográfia
- Justin Timberlake (http://www.justintimberlake.com)
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..