Többször is az volt az érzésem, tulajdonképpen minden rendben lett volna, ha A Dalt – a szabályokkal szembemenve – valamelyik kereskedelmi tévécsatorna tűzi műsorára.

Az egyik hírportál a lebonyolítási rendszert kritizálta. A cikkíró szerint a középdöntők feleslegesek, elég lett volna három elődöntőt és egy döntőt rendezni. Ez azonban részletkérdés. Ráadásul a rendszer indokolható. A Dal egyik célja, hogy a műsorba bekerülő szerzemények slágerré váljanak, s ezt segíti, ha a legtovább jutók nem kétszer, hanem háromszor hangzanak el.

Sokan azt rótták fel a köztévének, hogy túlságosan komolyan veszi az Eurovíziós Dalfesztivált, feleslegesen nagy hűhót csap körülötte. Utólag belegondolva, nekem a műsorok alatt egyszer sem jutott eszembe az összeurópai fesztivál. A Dal attól elvonatkoztatva is életképes. Tavaly az első műsorfolyam, a maga gyermekbetegségeivel együtt is legalább négy slágert adott nekünk, magyaroknak. A Compact Disco győztes szerzeménye (Sound of Our Hearts) mellett Heincz Gábor Biga (Learning to Let Go), Kállay-Saunders András (I Love You) és Gyurcsík Tibor (Mozi szélesvásznon) zeneszáma nagy sikert ért el, a mai napig hódít. Ha nincs a műsor, a dunaszerdahelyi Gyurcsík például a gyors és szerencsétlen X-Faktor-beli búcsúja után eltűnik a süllyesztőben. A Dallal kapott még egy esélyt, amellyel élt is, mert nemcsak jó előadó, hanem színpadra termett egyéniség is – olyan, akire a tinilányoknak szükségük van. Az idei válogatón elhangzott harminc szerzeményből akár tíz is sláger lehet. És ez a legfontosabb! Ezek a dalok gazdagítják a magyar zenei életet. Ebből a szempontból lényegtelen, hogyan szerepel a győztes a svédországi Malmőben.

Végre egy zenei tévéműsor, amelyben nem nemzetközi slágerek, átdolgozások, hanem vadonatúj zeneszámok kapnak teret. Amelyben a zsűri tagjai nem áltatják a versenyzőket hamis illúziókkal, ahogyan hasonló műsorokban ezt előszeretettel teszik. (Már a legelején kiesőkkel közlik, hogy színpadra termettek, meg helyük van a zeneiparban, miközben a valós könnyűzenei életben még a legtovább jutók többségére is csak tiszavirág-életű karrier vár. Ha egyáltalán vár.)

Az egyik sajtótermék azt is tudni vélte, hogy a háttérben eldöntötték, Radics Gigi utazik Malmőbe, ha törik, ha szakad. Most többen azt sajnálják, hogy nem a tökéletes hangú őstehetség, Radics Gigi kapott lehetőséget…

Érdekes módon azt az okoskodó zenei cikkírók egyike sem vette észre, hogy Csiszár Jenő zsűritag az egyik elődöntőben a 2009-es eurovíziós győztes norvég Alexander Rybak nevét Rájdeknek mondta…

ByeAlex győzelme korántsem meglepetés. Amikor kiderült, hogy a zsűri sorrendje alapján az első négyben végzett, már nyilvánvaló volt, hogy a Walkó Csaba zsűritag által manónak nevezett fiatalembernek komolyak az esélyei, ugyanis a Kedvesem című szerzeménye egyre népszerűbb.

Egyébként képtelenség megtalálni a megfelelő dalt egy kiszámíthatatlan fesztiválra. Az elmúlt években több kiváló előadó képviselte a magyar színeket. Olyanok, akikről a szakma áradozott, a közönségnek annyira mégsem jöttek be, vagy az undorító szimpátiaszavazás miatt nem kaparinthattak meg jobb helyezést.

A győztes Kedvesem a végletek dala. Leszerepelhet, de akár az élmezőnyben is végezhet. ByeAlex nem profi énekes. Hangi adottságaival bizonyára a mezőny végén kullog majd. De ahogy nekem, az európai közönség egy jelentős részének is tele a hócipője az olyan, futószalagon érkező tökéletes hangú énekesekkel, akik nem egyéniségek. ByeAlex egyéniség. Sőt jelenség.

A kérdés csak az, hogy a malmői színpadon, abban a három percben képes lesz-e megfogni a közönséget úgy, ahogy bennünket megfogott. Az Eurovíziós Dalfesztiválig még több mint két hónap van hátra. A produkció alakítható, csiszolható, hősünk énektudása javítható. Angolra pedig csak akkor lenne érdemes lefordítani a szerzeményt, ha tükörfordítás készülne, különben ez a furcsa, szellemes és jópofa dal a lelkét veszítené el. (Új Szó)

(Fotók: MTVA)

Puha József

2013. 03. 05. 7:11