Hírek
ByeAlex Kedvesével lépett fel Kálloy Molnár Péter
Nem akármilyen előadásra vállalkozott Kálloy Molnár Péter: elfogadta az MR2 Petőfi meghívását a rádió Akusztik című koncertsorozatába, ahol három nagylemezének – A nő után, Pesti álom, A gyermek énbennem – kulcsdalai mellett egy ráadás meglepetéssel is készült. Music.hu exkluzív.
Komoly megtiszteltetés érte a music.hu-t: a zenei portálok közül egyedüliként kapott meghívást Kálloy Molnár Péter intim hangulatú akusztikus koncertjére a Magyar Rádióba. A Beugró sztárja filmes, színházi és szinkronmunkái mellett évek óta szólólemezeket is készít, minőségi munkái pedig nem csak előadásban, de dalszerzésben és -szövegírásban is példaértékűek. A nő után, a Pesti álom, illetve a legfrissebb, A gyermek énbennem című albumok annyi nagyszerű dalt, hangulatot kínálnak, amikkel bőségesen meg lehet tölteni egy koncertet. Egy koncertet, amit szűk baráti kör előtt rögzítettek, ám április 9-én 22 órától, illetve, 13-án 21 órakor ország-világ hallhatja majd az MR2 Petőfi rádióban.
S hogy mi mindenre lehet számítani? Íme egy kis ízelítő: a Hrutka Róbert által akusztikusra hangszerelt dalok egy Pesti álomból, ha nem is Orient expresszen, de a zene szárnyán elrepítenek Skóciába, Még és még tovább haladva az Úton pedig könnyen belefuthatunk egy Body Builder Blues-t hallgató Álompasiba, ám az már egy Plázálom…
Kálloy Molnár Péter egyébként a koncertsorozat koncepciójának megfelelően a saját felvételeken túl egy hazai feldolgozással is készült: ByeAlex Eurovíziós dalfesztiválon induló Kedvesem című dalát szólaltatta meg – hibátlanul.
2013. 04. 02. 21:02
További Kálloy Molnár Péter cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..