Több olyan híresség szólalt meg Gerendás Péter kiborulása kapcsán, akik nem látják át, vagy nem akarják átlátni a zeneipart. Bízom abban, hogy minden megszólalónak a gyűjteményében több Gerendás-CD is van, és az elmúlt időszakban a megcsappant számú koncertjeit sem hagyták ki. Remélem, érvényes ez a Demokratikus Koalíció elnökére is, aki – szokás szerint – ezt is a jelenlegi miniszterelnök és kormánya számlájára írta.

Nyilvánvaló, hogy Gerendás levele a végső elkeseredésében fogalmazódott meg. Valójában nem akarja maga mögött hagyni a hazáját, hiszen úti célja sincs. A Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, énekes a Facebookon jelentette be, hogy elköltözik Magyarországról, bár azt még nem tudja, hova. Bevallása szerint döntésének két fő oka van: az egyik az idehaza tapasztalható fasizálódás, a másik a megélhetési gondok.

Az első ok – szerintem – nem mérvadó. Nem szabad néhány ostoba ember véleményéből, beszólásából messzemenő következtetéseket levonni. Sőt ezeket ignorálni kell. A zeneszerető emberek mindegyike és a magyarok túlnyomó többsége elismeri Gerendás munkásságát. A megélhetési panaszok a zenész kiborulásának valódi okai. Kilenc gyermek édesapja, s a gazdasági válság a nagycsaládosokat sújtja leginkább. Az a válság, amely rányomja bélyegét a zeneiparra, de a sok sebből vérző zeneipar mélyrepülése már jóval korábban elkezdődött. Tulajdonképpen a rendszerváltozás előtt.

Miután megszűnt a Hungaroton monopolhelyzete, az egyre szaporodó lemezkiadók évente sok tucat új előadó, zenekar, ilyen-olyan formáció albumával árasztották el a piacot. Egyre többen kezdtek el szeletelni abból a tortából, amelyből a kommunizmus éveiben javarészt csak a kiválasztottaknak jutott. Szerencsére a legfőbb bevételi forrás, a kazettaforgalom virágzott. (Mostanság, az illegális zeneletöltés korában visszasírjuk azt a volumenű kazettahamisítást, amely utólag korántsem tűnik olyan nagynak.) Koncertekből, egyéb fellépésekből sem volt hiány. Megnyíltak a határok, a magyarlakta vidékek rendezvényein is anyaországi előadók, zenészek kezdték szórakoztatni a nagyérdeműt. Olyanok is, akiknek idehaza már nem volt közönségük, de velük elhitették, hogy mekkora sztárok. Aztán néhány évig a kazettát kiszorító CD-piac is virágzott.

Az ezredforduló után jöttek az igazi problémák. Az internet térhódításával a CD-forgalom zsugorodni kezdett. A nyugat-európai országokban az emberek egy csoportját meg lehetett győzni a legális zeneletöltés fontosságáról, tudatosították, hogy csak így marad meg a zene jövője. Mifelénk viszont a fizetős zeneletöltés továbbra is gyerekcipőben jár. Miért fizessünk érte, ha ingyen is hozzájuthatunk? – ez a nézet terjedt el. Talán itt lehetne elővenni a politikusokat, számon kérni rajtuk, hogy nem fordítottak figyelmet a közönség meggyőzésére.

Aztán elindultak a tehetségkutató tévéműsorok, futószalagon kapjuk az új sztárokat. Olyanok is labdába rúghatnak, akik normális körülmények között nem tudnák megvetni a lábukat, a mesterséges eszközök igénybevételével viszont ideig-óráig tündökölhetnek. Egyes kimutatások szerint az aktuális tehetségek a fellépések 70-80 százalékát viszik. Ehhez másokat ki kell szorítaniuk a piacról. Sokaknak tehát a CD-forgalom csökkenése után a másik fontos bevételi forrásuk, a koncertjeik száma is megcsappant. A piac már réges-régen nem tud eltartani ennyi előadót, de a televízió továbbra is szállítja az újakat.

Egy pozitívuma azért van a történteknek. A mai kezdők már tudják, hogy a zenészélet nem nyugdíjas állás, a fő állású könnyűzenészeket fokozatosan felváltják a másodállásban zenélők. Az, aki ma sikeres, holnapra el is felejtődhet. Nyilván annak, aki harminc-negyven évig (jól) megélt a zenéből, nagyon nehéz elfogadnia a kialakult helyzetet.

A piac pedig kegyetlen: diktál, megmondja, kire van igény és kire nincs. Ráadásul nem a tehetség a legfontosabb szempont, korántsem a legtehetségesebbek érvényesülnek. Ezt is nehéz megemészteni. A mai popsztárnak olyannak kell lennie, mint például Tóth Gabi. Olyan dalokat kell jól énekelnie, amelyeknek közönsége van, és amelyeket a rádió is játszik. Közben hetente többször is fel kell tűnnie a televízió ilyen-olyan műsoraiban, valamint az újságok címlapján kell szerepelnie valós és kreált magánéleti ügyekkel. Ha tetszik, ha nem, ez lett a nyerő típus. Tiszteljük Gerendást azért, amiért ezt nem vállalja be, de ezzel máris lépéshátrányba kerül.

Egy valamit Gerendás Péternek is tudatosítania kell, hogy külföldön sem jobb a helyzet, a zenészek ott is ezekkel a problémákkal küzdenek. Ahogy látjuk, szerencsére többen próbálnak segítőkezet nyújtani neki, és remélhetőleg Magyarországon találja meg a boldogulását. Ha mégsem sikerül, nincs mese, váltania kell. Akár 57 évesen is. Mai világunkban sokan kényszerülnek pár évvel a nyugdíjazás előtt teljesen új területen megkeresni a boldogulásukat. Az ő történetük pedig még címlapra sem kerül.

Puha József

2013. 04. 11. 7:38