Hírek
Folyik a csepegtetés
Lady Gaga július közepén megtörte a csendet, elárulta új nagylemezének címét, majd a megjelenési dátumot. Azóta folyamatosan adagolja az albummal kapcsolatos információkat. Mindent tökéletesen előkészít.
Az Artpop című nagylemez november 11-én kerül forgalomba, a beharangozó dal augusztus 19-én érkezik. Lady Gaga ismét elkezdte használni a Twittert, a közösségi oldalon jelentette be, hogy az Applause vezeti fel az albumát – a szerzemény borítója már publikus. A fotón a New York-i énekesnő fekete sapkát visel, az arca festékfoltos, sok színben tündököl. „A borítókép azt fejezi ki, hogy nem egyetlen ikon vagyok, hanem én vagyok minden ikon. Olyan ikon, aki a paletta minden egyes színét minden pillanatban magában hordja” – mondta a Women’s Wear Daily (WWD) lapnak. Élőben augusztus 25-én az MTV Video Music Awardson mutatja az Applause-t. A dal megjelenése után már megrendelhető lesz a nagylemez.
Lady Gaga javarészt a csípőműtétje miatt az utóbbi időben nem sokat hallatott magáról, a harminc év alatti hírességek közül mégis ő kereste a legtöbbet 2012 júniusa és 2013 májusa közöttaz amerikai Forbes magazin kimutatása szerint. A 28. életévében járó énekesnő nagyjából 80 millió dollár bevételre tett szert. (Új Szó)
2013. 08. 06. 0:34
További Lady GaGa cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..