- Elég sok stílusváltást volt már meg a karriered során, és most ismét egy markáns kanyar jött. Mennyire tudatos ez a sok váltás?

 

- Ez mindig tudatos, olyan nincs, hogy arra ébredsz reggel, hogy stílust váltottál. Én nem tudok úgy élni ebben a könnyűzenei szakmában, hogy a saját érdeklődésemet ne tartanám fent. Azért, ha végignézel egy ilyen fesztiválon, nem olyan bonyolult zene ez. Lehet persze matekmetált játszani, csak azért, hogy bonyolult legyen, és lehet arról beszéltetni az embereket, hogy "fú, tripla lábdobbal lépnek fel és minden harmincketted", de alapvetően ez egy egyszerű stílus, akármelyik, tökmindegy, hogy szintipop vagy death metal, a könnyűzene a mai kor népzenéje, ha úgy tetszik. Ennek az igazi játéktere a stílusok közötti hullámlovaglás.

Magyarország kis ország. Vannak olyan pályatársak, akik megtalálnak egy bizonyos működési formát és ahhoz foggal-körömmel ragaszkodnak. De miért? Mert ahogy elhagyják ezt a keskeny mezsgyét, a közönség fölhördül, hogy "há, ez má nem a régi!". 

Nem, mert ez az új. Én mindig abban leltem örömöt, hogy olyasmiről énekeljek, ami engem érdekel, és ahogyan én látom a dolgokat. Én nem tudom, lehet, hogy izgága vagyok, de én még egy 5 állomásos turné utolsó előadásán is azt kérdezem, hogy jó, mi a következő dolog, mert ez már megvolt. El se tudom képzelni, milyen lehet a U2-nak, akik 80 bulit nyomnak ugyanabból, valószínűleg hosszában vágnám föl az ereim. Ami tér van ebben a pop-rock műfajban, azt az ember igyekszik bejárni. Persze egy idő után elkezdesz körbe-körbe menni, mert van akusztikus, nagyon rock, szinti, mi van még? Ismerek olyan zenészeket, akiket szeretek, nagyra tartok és látom, hogyan fásulnak bele abba, amit évtizede csinálnak.

Ha valaki korombeli - én a negyvenhatodik életévemben járok - és ugyanazt csinálja 20 éve, ott szerintem valami gond van. Én büszke vagyok arra, hogy a 25 éves karrierem során sikerült az embereket meghívnom olyan dolgokra, amelyek engem érdekelnek. Szerencsés is vagyok, hiszen van egy olyan közönségem, közösségem, akik nem dobtak le a tenyerükről az első ilyen bakugrásnál, hanem jöttek, jönnek velem. Ellenkező esetben nem nagyképűsködhetnék itt, hogy folyton változtatom a stílusom. Ha valaki tőlem kérne tanácsot (ahogy nem kér persze senki), azt mondanám, hogy már az első sikereknél próbálja meg az ember éreztetni a közönséggel, hogy ő nem csak az, ami most látszik. Mert különben betesznek egy fiókba: te vagy Ákos, a komoly srác. És akkor, ha csinálsz egy vicces dalt, nem értik, és kapnak a fejükhöz, mint a Laár András a jelenetben, hogy "nóóórmális". 

 

- Az új lemez címe 2084. Újra orwelli időket élünk?

- Sajnos ez a mű semmit sem vesztett aktualitásából. Azok az erők, amelyek természetrajzát leírja, ma is hatnak a világban, csak sokkal manipulatívabban és hatékonyabban. Mert amikor a világot befolyásolni akaró erő, hogy máshogy ne nevezzük, az erőszak nyelvén beszélt, akkor ellenállást szült. Ma mindez sokkal manipulatívabban belénk ül és velünk mondatja ki azokat a dolgokat, amelyekkel talán mi egyet sem értünk. Aktuálisabb, mint valaha.

 

- Elég rég óta játszol élőben, hogy bírod?

- Szerencsés vagyok, mivel egy fesztiválon is olyan körülmények között tudok fellépni, mint egy önálló szólóesten, megtehetem, hogy azt mondom, csak ott lépek fel, ahol megvannak a megfelelő feltételek. Sokan úgy érzik, hogy a rövid távú célok fontosabbak. Azt is egy legitim hozzáállásnak tartom, ha valaki minél többet akar játszani és sok kicsi koncertet ad, nekem ez nem való. Inkább kevesebb, de nagy buli legyen. Elmentem a VOLT fesztiválra két nappal korábban és megnéztem, hogy a nyugati sztárok hogyan lépnek fel. Egy és negyed órát játszanak, nehogy nagyon kifáradjanak, annyi felszerelést hoznak, hogy a színpad első harmadát tölti meg, mögöttük egy teniszpályányi üres hely van. Szerintem nem hoznak be annyi napijegyest, mint a nagyobb magyar fellépők és pontosan háromszor annyi gázsit kapnak, mint a hazaiak. Ez egy technikai sport a fesztiválokon a hazai és külföldi fellépők között, csak ők motorbiciklivel indulnak, mi meg futunk, de még így is sokszor megcsípjük őket. És ez egy nagyon jó érzés.

 

- Miket csinálsz, amikor nem zenélsz? Egyáltalán, van ilyen, hogy nem a zenével foglalkozol?

- Van négy gyerekem, szóval ki kell kérdezni a leckét, meg elvinni különórára, meg ilyenek. A hagyományos apa-szerepbe nehezen férek be az életem miatt, mert tényleg a zene, amivel mindig foglalkozom. Otthon van a stúdióm, ami egyáltalán nem könnyíti meg az életet. Idén folyamatosan turnézunk, voltunk Londonban és Brüsszelben is, az összes nagyobb fesztivált útba ejtettük. Amikor ezek között szünet van, otthon a stúdióban 5.1-es és sztereó hangban is keverjük a tavalyi teltházas Arénás koncertünk felvételeit, mert szeretnénk kiadni DVD-n idén szeptemberben. Ezzel párhuzamosan a pontosan 20 évvel ezelőtt megjelent Karcolatok című, első szólólemezem anyagából készítünk elő egy akusztikus műsort. Ezzel is sokat kell dolgozni, mert előállt az az elég lenyűgöző helyzet, hogy márciusban kitettük a Karcolatok 20 jegyeit a MÜPÁs koncertre az internetre, gondolván, fogalmunk sincs még, mi lesz ezen a bulin, úgyhogy majd szép lassan elkezdjük árulni, de 48 óra alatt elfogyott az összes. Úgy, hogy a közönségnek fogalma sem volt, mit fog hallani, hiszen akkor még mi sem tudtuk, hogy mi lesz. Ekkor kitaláltuk, hogy legyen még egy MÜPÁs koncert novemberben. Kitettük márciusban, és az is elfogyott 48 óra alatt. Ez hatalmas fokú bizalom a közönség részéről. 

Én koncert előtt mindig izgulok is, mert mi szeretjük ezt csinálni, fontos, hogy jó legyen. A zenélés arról szól, hogy valamit az embereknek oda akarsz adni, azoknak, akik megtiszteltek azzal, hogy eljöttek, utaztak, kifizették a borzalmas ezreseket. Arról nem beszélve, hogy mi hiába vagyunk negyed százada a színpadon, egy fesztiválon mindig vannak, akiknek ez az első találkozása velünk. Kicsit mindig debütálunk, emiatt is komolyan kell vennünk. És szeretjük, sose vált rutinná.

 

- Mi tetszik a FEZEN-ben?

- Legutóbb szénné áztunk, mi is és a közönség is, úgyhogy itt az ideje, hogy száraz körülmények között is játszunk. Fehérváron én visszajáró fellépő vagyok, már a Bonanzával is játszottunk itt, szólókarrierem során is megfordultam a városban. Kedves városom Fehérvár szívesen jövök. Mi szeretünk koncertezni, ez az igazság, ma is várjuk a találkozást a közönséggel.

 

- Mi meg várjuk a bulit!

Szerző: Srég (Csala Berci)