Hírek
Hurrá, Grammy!
Rafináltak ezek az amerikaiak. Tudják, hogyan kell leültetni a népet a tévé elé, a világ minden táján. Bennünket, európaiakat nem hozott lázba az idei Grammy nagy csinnadrattával december 6-án bejelentett jelöltlistája, önmagában a díjátadó sem volna érdekes.
Mifelénk kevesen fognak beszélni arról, hány nevezést váltott aranygramofonra a kilenc kategóriában érdekelt Jay-Z, hány díjat vitt haza Justin Timberlake, Kendrick Lamar, Macklemore és Ryan Lewis, valamint Pharrell Williams, akiket hét-hét kategóriában neveztek. Az amerikaiaknak elég ennyi, nekünk több kell.
A tavalyelőtti Grammy már a jelöltlistájával sikert aratott az öreg kontinensen is. Az angol Adele volt a fő esélyes, tarolt is, mind a hat jelölését díjra váltotta. 2008-ban is más volt a helyzet. Akkor a szintén angol Amy Winehouse-t hat kategóriában nevezték, és öt elismerést gyűjtött be. Ráadásul a néhai botrányhősnő gondoskodott arról, hogy úton-útfélen a Grammyről beszéljenek. Nem vett részt az ünnepségen, az USA csak hosszas hezitálás után fogadta el a vízumkérelmét (talán ez sem volt véletlen), és már nem ért volna oda.
Mivel idén a francia Daft Punk duó lehet az egyetlen európai befutó, a fellépők névsorát kellett megerősíteni, hogy a gálára mi is figyeljünk. Ez meg is történt. Mert ugye minden zenekedvelő kíváncsi Paul McCartney és Ringo Starr műsorára. Vagy melyik zenerajongót hagyja hidegen, ha azt hallja, közösen lép színpadra Lindsey Buckingham (Fleetwood Mac), Dave Grohl (Foo Fighters), Trent Reznor (Nine Inch Nails) és Josh Homme (Queens of the Stone Age)? A Daft Punk, Nile Rodgers és Pharrell Williams közös fellépése Stevie Wonderrel ugyancsak kiváló nézőcsalogató. Jó pár napig ezekről a minikoncertekről szólnak majd a zenei híradások. A díjazottak most mifelénk eltörpülnek a fellépők mellett.
A Grammy időpontja sem véletlen. Két héttel korábban rendezik, mint az elmúlt években. Világviszonylatban a díjátadó indítja be az ünnepek után kifulladt zenei életet. Az illetékesek azt már tavaly látták, hogy 2014 elég vérszegényen kezdődik. Pitbull és Ke$ha január elején világszerte berobbant slágere, a Timber hódítását és Bruce Springsteen új, High Hopes című nagylemezének megjelenését leszámítva idén eddig semmi sem történt. De majd most! Jön a Grammy, indul a zenei év!
A három és fél órás díjátadó közép-európai idő szerint hétfő hajnali kettőkor kezdődik a Los Angeles-i Staples Centerben.
2014. 01. 26. 8:29
További Grammy cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..