Hírek
Ákos igazsága – jegyzet
Valósággal felrobbant az internet Kovács Ákos énekes–előadóművész azon szavaitól, melyeket Kadarkai Endre Arckép című műsorában mondott az Echo TV-n. Igaz, a teljes adás YouTube videóját lényegesen kevesebben látták, mint az abból kiragadott, alig félperces részletet, amit aztán megdöbbentő módon próbál kiforgatni a(z internetes) média. Már az botrányos, amiből botrányt akartak csinálni...
S hogy miről is van szó?
A nyíltan vallásos, magánéletébe csak mérsékelten betekintést engedő művész arról beszél, hogy nem hisz az emancipációban. Ad absurdum, úgy fogalmaz, a nőnek nem az a dolga, hogy annyi pénzt keressen mint a férfi, inkább a női princípiumot beteljesíteni: valakihez tartozni, valakinek gyereket szülni.
Súlyos szavak! Nagyon kell akarni, hogy az ember félreértse azokat, s azt hallja ki belőle, hogy a nőknek kevesebb pénzt kell adni meg a fehérnép helye a konyhában van! Igaz, ebben sokat segít, ha a befogadót megfosztják a művész további gondolataitól, melyben szó esik arról, hogy Isten az embert saját képmására férfinak és nőnek teremtette. Nem véletlen, hogy előbbinek a válla, utóbbinak a csípője szélesebb, s felesleges versenyeztetni őket egymással. Sarkított példaként annyi értelmét látja az emancipációnak mint a női súlyemelésnek... Majd hozzáteszi: egyáltalán nem kell vele egyetérteni.
Ennyi.
Voltak, akik egyből azzal jöttek, hogy az adás előtt nem sokkal hasonló értékrendről beszélt egy kormánypárti hazai politikus és annak tetszeleg. Igaz, a teljes beszélgetést ismerők számára nem kérdés, hogy Ákos aktuálpolitika helyett egy kilencvenes években mondott véleményére reflektál. Mi több: szavai mögött tettek állnak, hiszen náluk ő a kenyérkereső, miközben felesége négy közös gyermekükre visel gondot. Elő is kaparják a szorgos médiamunkások az asszony hajdani szavait, akinek véleménye – most tessék megkapaszkodni! – egybecseng az uráéval. Tehát Kovácsék nem csak mondják, de meg is élik azt, amiben hisznek, s náluk ez működik. Botrány!
Az anyaság dicséretét sokan kikérték maguknak, mi több, a művész fő támogatója azonnali hatállyal szerződést bontott. Mint írják: A Magyar Telekom Csoport elkötelezett abban, hogy nőknek és férfiaknak egyaránt azonos munkafeltételeket és karrierlehetőséget biztosítson és minden körülmények között fenntartsa a vállalaton belüli nemi egyenjogúságot.
Mondjuk ki bátran, egy ilyen horderejű lépést finoman szólva nem elegáns a dupla Aréna-koncertje miatt testi-lelki megterhelés alatt álló művésszel a színpadra lépése előtt közölni.
Másrészt, míg Ákos szavait hűen tükrözi családja példája, addig elég csak egy pillantást vetni a multicég menedzsmentjére, melyben, elkötelezettségüknek megfelelően minden második, illetve harmadik, mármint negyedik, izé, ötödik, vagyis hatodik, inkább hetedik, egész pontosan nyolcadik ember nő. A nyolcból.
Ennyi.
2015. 12. 17. 17:02
További Ákos cikkek
Linkajánló
- Ákos képek, bibliográfia és diszkográfia
- Ákos (http://www.akos.hu/)
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..