Hírek
Drake új dalai is hódítanak
Két héttel ezelőtt az április 21-én elhunyt Prince slágerei árasztották el a brit dallistát. A múlt héten Beyoncé új korongja, a Lemonade mind a tizenkét zeneszáma szerepelt újdonságként a százas mezőnyben, közülük tizenegy most is ott tanyázik. A héten Drake írta át a rangsort, tizenhat felvétele található a listán.
A kanadai rapper negyedik, Views című stúdiólemeze 78 397 példánnyal érkezett meg a brit albumeladási rangsor csúcsára. Idén ennél jobban egy hét alatt csak David Bowie teljesített – a január 10-én meghalt legenda Blackstar című nagylemeze 146 168 példánnyal debütált a lista élén, s még a második héten is 81 403 példánnyal állt a csúcson.
Drake nemcsak az albumok, hanem a dalok rangsorát is uralja az Egyesült Királyságban. A nigériai Wizkid és az angol Kyla közreműködésével készült One Dance című slágere változatlanul, negyedik hete első – ezúttal 140 731 példánnyal vezet, amely idei rekord. A One Dance-szel egy időben egy másik szerzemény is napvilágot látott beharangozóként Drake nagylemezéről, a Pop Style, amelyet a The Throne (Kanye West és Jay-Z) közreműködésével készített – ez a héten a 34. helyen szerepel. Az albumról elsőként megismert Hotline Bling az 56. pozícióba tért vissza. A Too Good (featuring Rihanna) a 41., a Controlla a 46., a With You (featuring PartyNextDoor) az 58., a Grammys (featuring Future) a 73., a U with Me? a 77., a Feel No Ways a 81., a Hype a 83., a 9 a 87., a Still Here a 92., a Keep the Family Close a 93., a Weston Road Flows a 94., a Childs Play a 97. helyet szerezte meg. Ezeken kívül még Drake Future atlantai rapperrel készült Jumpman című zeneszáma is megtalálható a listán, a 69. pozícióban – ez kettejük közös, tavaly szeptemberben megjelent What a Time to Be Alive című mixtape nagylemezéről való.
2016. 05. 10. 19:44
További Drake cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..