Hírek
Eurovíziós Dalfesztivál: Ízlések és pofonok
Megint csak a tisztes helytállásra futotta. Pedig sokan gondolták úgy, hogy Freddie a tízes mezőnyben végez. Bevallom, én is. Sőt néhányan az eddigi legjobb magyar helyezést vizionálták. Szakmabeliek is. Az egyik hírportál azt feszegette, vajon képesek leszünk-e megrendezni a verseny döntőjét, ha a Pioneer diadalmaskodik…
A 19. hely – valljuk be – nagy csalódás. Volt egy remek dalunk, egyedi hangunk, hibátlan előadásunk, talán az eddigi legjobb színpadképünk, s egy sármos előadónk. Mégsem sikerült. A fanyalgók biztosan megjegyzik, hogy a Pioneer korántsem sajátos, leginkább az Imagine Dragonsra hajaz. Na de ilyesmi szinte bármelyik eurovíziós versenyszámról elmondható, a legtöbbje hasonlít erre vagy arra, amelyik mégsem, az annyira giccses, hogy köszönőviszonyban sincs napjaink zenei közízlésével. A mezőny jóval gyengébb volt, mint a tavalyi.
Egy dolog végtelenül bosszant. Nem tudom, milyen dal kell Európának, a tippjeim nem jönnek be. ByeAlex zeneszámát ugyan szerettem, de egy lyukas garast sem adtam volna érte (a tizedik lett), Freddie-ében nagyon bíztam, leszerepelt. A verseny után végighallgattam az elmúlt öt év (amióta megy A Dal) versenyszámait, hogy látom most, melyikkel sikerülhetett volna. Talán Bogi 2014-es slágere, a We All lett volna a legmegfelelőbb. Habkönnyű, fülbemászó, mégsem tinglitangli. Aztán ki tudja, lehet azzal sem jutottunk volna messzire.
A lelkünket viszont megnyugtathatjuk: a végeredmény tulajdonképpen nem is fontos. Az újfajta eredményhirdetés bebizonyította ezt. Különbözőek az ízlések. A cseh és a spanyol szakmabelieknek bejött a Pioneer, másoknak kevésbé vagy egyáltalán nem. A közönség is „érdekesen” szavazott. Sok esetben szembement a zsűrivel. A lengyel dal a zsűrinél hét ponttal az utolsó helyre került, a nézők viszont kétszázhuszonkettővel (!) jutalmazták, s az összesítésben a nyolcadik helyen zárt.
A végkifejlet is évről évre ugyanaz: az Eurovíziós Dalfesztiválnak nem kell nagy zenei jelentőséget tulajdonítani. Az elmúlt években ugyan picit változott a helyzet, a zeneszámok elérhetők, beszerezhetők a verseny után, s mivel az internetes zenehallgatás is beleszámítódik már a slágerlistás helyezésekbe, ezért néhány felvétel felbukkan majd a következő rangsorok alsóbb régióiban. Ennyi, nem több. A rádiók ezúttal sem fognak eurovíziós dalokat sugározni, s ha három nap után nem is, néhány hét alatt mind elfelejtődik. Jövőre már csak arra fogunk emlékezni, hogy az ukrán csaj nyert, de a dala addigra rég kikerül az emlékezetünkből. Ha egyáltalán bekerül oda. (Új Szó)
2016. 05. 18. 10:37
További Eurovíziós Dalfesztivál cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..