Hírek
Listamustra 2017/15. hét
A zenészszakmát most az a kérdés foglalkoztatja leginkább, hogy kik és mely dalok vethetnek véget Ed Sheeran tündöklésének a négy, számunkra legfontosabb piacon. A téma egyre aktuálisabb, hiszen a Shape of You folyamatosan csökkenő példányszám mellett vezeti a listákat: az amerikait tizedik, a britet és a németet 13., a miénket 11. hete. A harc nyitott, toronymagas esélyes csak nálunk van. Vagyis azt nyugodtan nevezhetjük tuti befutónak.
Az USA-ban harmadik hete áll ugrásra készen az ezüstérmes pozícióban a hawaii Bruno Mars a That’s What I Like című slágerrel. Az első hely megszerzésére viszont esélyesebbnek tűnik a két New York-i lemezlovas alkotta The Chainsmokers és a Chris Martin vezette angol Coldplay zenekar Something Just Like This című szerzeménye, amely a héten négy pozíciót javítva bronzérmes. Szintén favorit a két fiatal hiphopelőadó, az 1993-as születésű kaliforniai Kyle és az 1997-es születésű georgiai Lil Yachty zeneszáma, az iSpy, amely visszatért az élmezőnybe, hét helyet ugorva az ötödik. Az Egyesült Királyságban a Clean Bandit cambridge-i trió Zara Larsson svéd énekesnővel készített felvételének a győzelme a legvalószínűbb, a Symphony a héten egy pozíciót előlépve bronzérmes. Ed Sheeran egy másik dala, a Galway Girl az ezüstérmes, immár ötödik hete. Németországban a legnehezebb esélyest jósolni. Ott harmadik hete a második Burak Yeter török lemezlovas-producer Danelle Sandovallal készült Tuesday című slágere, de nem valószínű, hogy ez lesz a befutó. Idehaza már a jövő héten trónfosztott lesz a Shape of You. Ákos EP-je, a Szabadon arat rajt–cél győzelmet.
Listavezető dalok
Amerikai Egyesült Államok – Ed Sheeran: Shape of You
Egyesült Királyság – Ed Sheeran: Shape of You
Németország – Ed Sheeran: Shape of You
Magyarország – Ed Sheeran: Shape of You
A Passionfruit diadalai
Drake More Life című albumának huszonkét zeneszáma közül tizenkilenc még mindig az amerikai Billboard magazin Hot 100 rangsorában tanyázik. A Lose You, a Since Way Back (featuring PartyNextDoor) és a Skepta Interlude hagyta el a listát. A Passionfruit található a legelőkelőbb, a tizedik helyen.
A brit piacon is a Passionfruit szerepel a legmagasabb pozícióban, a negyedikben. A nagylemezről itt öt szerzemény: a Glow (featuring Kanye West), a Can’t Have Everything, az Ice Melts (featuring Young Thug), a Nothings Into Somethings és a Since Way Back (featuring PartyNextDoor) szorult ki a százas mezőnyből. A TOP 10-ben két új belépőre lelünk. A hatodik héten két helyet javítva a kilencedik az orosz születésű, a németországi Kaiserslauternben élő Zedd producer Alessia Cara kanadai énekesnővel készített Stay című felvétele. Három pozíciót előlépve a tizedik Julia Michaels iowai születésű énekesnő Issues című dala, amely 11. hete tanyázik a rangsorban. Kendrick Lamar kaliforniai rapper újdonsága, a Humble a 21., Calvin Harris skót producer, Young Thug atlantai rapper, Pharrell Williams Virginia Beach-i énekes és Ariana Grande floridai énekesnő közös zeneszáma, a Heatstroke a 25. helyen debütált.
Drake albumáról a német listán is a Passionfruit található a legmagasabban, a 19. pozícióban. Ez az egyetlen szerzemény a korongról a százas mezőnyben.
Nálunk a rádióállomások negyedik hete a Shape of You című slágert sugározzák a leggyakrabban. A Single (track) Top 40 rangsorunkban négy új belépő szerepel. Petőfi Sándor Falu végén kurta kocsma című versének a Red Bull Pilvaker (Lábas Viki, Sub Bass Monster és Fluor) általi átdolgozása a kilencedik, ådå felvétele, a This Pleasure Needs Pain (Unsympathy) a 13., a Damon Albarn vezette Gorillaz angol együttes április 28-án megjelenő ötödik, Humanz című stúdiólemezének az előhírnöke, a Popcaan jamaicai énekessel készült Saturnz Barz a 33., Zayn angol énekes és PartyNextDoor kanadai rapper dala, a Still Got Time a 39. helyre érkezett meg.
Listavezető nagylemezek
Amerikai Egyesült Államok – Drake: More Life
Egyesült Királyság – Ed Sheeran: ÷
Németország – Joel Brandenstein: Emotionen
Magyarország – Ed Sheeran: ÷
Új korong a Nobel-díjas énekestől
Az USA-ban második hete Drake albuma, a More Life a legnépszerűbb, ezúttal 226 ezer példánnyal vezet. A tízes mezőnyben csak egy újdonságra lelünk: Trey Songz virginiai énekes hetedik, Tremaine című stúdiólemeze 67 ezerrel (45 ezer az eladás) a bronzérmes pozíciót foglalta el. Zuhanórepülést vett az egy hete az ötödik helyen startoló Depeche Mode-korong, a Spirit, a 94 pozícióba esett.
Az Egyesült Királyságban Ed Sheeran harmadik stúdióalbuma, a ÷ (Divide) az ötödik héten 108 265 példánnyal uralja a mezőnyt, ebből 79 257 az eladás. Az élmezőnyben három új belépő található. Jay Kay zenekara, a londoni Jamiroquai nyolcadik stúdiólemeze, az Automaton a negyedik, a szintén londoni, Alison Goldfrapp énekesnő és Will Gregory szintetizátoros alkotta Goldfrapp hetedik stúdióalbuma, a Silver Eye a hatodik, az eddig csak a tengerentúlon megjelenő Kidz Bop-sorozat (napjaink slágereit gyerekek éneklik) első nemzetközi változata a hetedik helyen kezdett. A Mastodon atlantai metálegyüttes hetedik stúdiólemeze, az Emperor of Sand a 11., a minnesotai születésű, a 76. életévében járó, irodalmi Nobel-díjas Bob Dylan 38. stúdióalbuma, a tripla, átdolgozásdalokat felvonultató Triplicate a 17. pozícióba iratkozott fel.
Németországban Joel Brandenstein német énekes nagylemeze, az Emotionen az első, a Jamiroquai korongja (Automaton) az ötödik, Bob Dylané (Triplicate) a hetedik, Kurdo iraki kurd származású német rapper albuma, a Vision a nyolcadik, az Arch Enemy svéd metálzenekar koncertlemeze, az As the Stages Burn! (Live at Wacken 2016) a kilencedik, a Mastodon albuma (Emperor of Sand) a 11. helyen nyitott.
Idehaza egy hét után visszatért a csúcsra Ed Sheeran korongja. A múlt heti listavezető, a Depeche Mode nagylemeze (Spirit) az ötödik pozícióba hátrált. Tavaly novemberben került a boltokba a Pink Floyd díszdoboza, a huszonöt órányi hang- és képanyagot tartalmazó The Early Years 1965–1972. Az egyes albumok már külön-külön is beszerezhetők. Közülük az 1971: Reverber/ation a 19., az 1972: Obfusc/ation a 21., az 1969: Dramatis/ation a 26., az 1968: Germin/ation a 28., az 1970: Devi/ation a 34., az 1965–1967: Cambridge St/ation a 35. helyen rajtol. Ezeken kívül még három újdonság szerepel a negyvenes mezőnyben. Sziva Balázs (Romantikus Erőszak, Sziva Balázs és a Szent Suhancok) nagylemeze, a Sziva 40 – Hunnia fia a második, James Blunt angol énekes ötödik stúdióalbuma, a The Afterlove a negyedik, a Kormorán nagylemeze, a Hazádban nem lehetsz idegen a 32. pozíciót szerezte meg.
2017. 04. 11. 20:00
További Listamustra cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..