Hírek
Listamustra 2017/41. hét
A karácsony előtti zenepiac csak november elején indul be igazán, de az előszele már megérkezett, egyre több az újdonság. Az e heti brit albumlista húszas mezőnyében tíz, a német TOP 20-ban tizenhat új jelzésű korong szerepel. Az ősz nagy visszatérőjének a nevét is tudjuk már. Közel tizenöt év elteltével jelentkezett stúdiólemezzel. A közönség azonban nem felejtette el, a brit albumrangsor csúcsán landolt.
Ő Shania Twain. Az első stúdiólemeze, az 1993-as Shania Twain még countryalbum volt. A másodikon, az 1995-ös The Woman in Me címűn már a pop felé kacsingatott. Az igazi stílusára, a country-popra az 1997-es Come On Over című stúdiólemezén lelt rá. Meg is lett az eredménye, a korongból hihetetlenül sokat, az USA-ban 15,672 milliót, az Egyesült Királyságban 3,413 milliót, hazájában, Kanadában 1,948 milliót értékesítettek eddig. A negyedik, a 2002-es Up! című stúdióalbuma már nem ért el ilyen csodás eladást, de az is kimagaslóan teljesített, már csak ezért sem gondoltuk volna, hogy a következőre tizenöt évet kell várnunk. Ahhoz, hogy a közönség nem felejtette el az 1965. augusztus 28-án született énekesnőt, nagyban hozzájárult a That Don’t Impress Me Much című dala, amely a slágerlistás helyezések alapján nem is a legnagyobb slágere, az amerikain a hetedik, a briten a harmadik pozícióig menetelt, mégis ez maradt fenn leginkább, még manapság is szinte naponta hallhatjuk a rádióban. Shania Twain új, ötödik stúdiólemeze, a Now 20 097 példánnyal indít a brit rangsor élén, ebből 19 708 példány az eladás. Várhatóan a jövő héten az amerikaiban is rajt–cél győzelmet arat. A németben a 12. helyre iratkozott fel.
Listavezető dalok
Amerikai Egyesült Államok – Cardi B: Bodak Yellow (Money Moves)
Egyesült Királyság – Post Malone featuring 21 Savage: Rockstar
Németország – Kollegah featuring Farid Bang: Sturmmaske auf (Intro)
Magyarország – Ákos: Szabadon
Trónfosztás a brit és német rangsorban
Nincs változás az amerikai Hot 100 csúcsán, második hete az 1992. október 11-én New Yorkban született, New Jerseyben élő Cardi B rapperlány vezet a Bodak Yellow (Money Moves) című szerzeménnyel. Egy hete az ezüstérmes pozícióban debütált, a héten megőrizte helyezését a két amerikai hiphopsztár, a texasi Post Malone és a georgiai 21 Savage zeneszáma, a Rockstar. Öt pozíciót javítva a tizedik Demi Lovato felvétele, a Sorry Not Sorry, amelynek nagy esélye van arra, hogy a Los Angeles-i énekes-színésznő legnagyobb amerikai slágere legyen. Eddig a Joe Jonasszal készült, 2008-as This Is Me cíművel tanyázott a legmagasabban, a kilencedik helyen.
Az Egyesült Királyságban három hét után trónfosztott lett a Too Good at Goodbyes. A Rockstar (Post Malone featuring 21 Savage) vetett véget az angol Sam Smith dala tündöklésének, a listán tartózkodás harmadik hetében. Az előadója, a két hiphopsztár ezt megelőzően a húszas mezőnyben sem járt, Post Malone a Quavo georgiai rapperrel készített Congratulationsszel a 28., 21 Savage Drake kanadai hiphopelőadó Sneakin’ című szerzeményének a közreműködőjeként az 52. pozícióig jutott. Az élmezőnyben két új belépő található, mindkettő hiphopszám, s mindkettő három helyet lépett előre: Logic kaliforniai rapper, Alessia Cara kanadai énekesnő és Khalid georgiai énekes felvétele, a 1-800-273-8255 a kilencedik, Yungen és Yxng Bane angol rapperek dala, a Bestie a tizedik.
A német rangsorban szintén trónfosztás történt. A két német, Kay One rapper (az édesanyja filippínói) és Pietro Lombardi énekes (az édesapja olasz), a Deutschland sucht den SuperStar nyolcadik, 2011-es évada győztesének Señorita című slágere három hétig uralta a mezőnyt. Két német rapper, Kollegah (az édesapja kanadai) és a marokkói származású, spanyol születésű Farid Bang szerzeménye, a Sturmmaske auf (Intro) lett első, rajt–cél győzelemmel. A páros egy másik, Zieh’ den Rucksack aus című zeneszáma a negyedik pozícióban kezdett. Tizenkét helyet ugorva a kilencedik Camila Cabello kubai születésű floridai énekesnő, a Fifth Harmony lánycsapat egykori tagja és Young Thug georgiai rapper felvétele, a Havana.
A magyar Single (track) Top 40 listát megszakításokkal 23. hete Ákos vezeti a Szabadon című EP-jével. A mezőnyben hét újdonságra lelünk. Pixa dala, a Hajadismijen a második, az Asking Alexandria angol metálzenekar szerzeménye, az Into the Fire a 11., Bérczesi Róbert (az Én meg az Ének nevű projektje) és Palya Bea duettje, átdolgozása, a Szelidecske a 19., Kygo norvég producer és Justin Jesso zeneszáma, a Stargazing a 23., a CamelPhat angol producerduó és a szintén angol Elderbrook felvétele, a Cola a 28., Caramel dala, a Használd a szívedet a 29., Macklemore seattle-i rapper és Ke$ha nashville-i énekesnő szerzeménye, a Good Old Days a 34. pozíciót szerezte meg. A rádióállomásaink negyedik hete Robin Schulz német producer és James Blunt angol énekes OK című slágerét sugározzák a leggyakrabban.
Listavezető nagylemezek
Amerikai Egyesült Államok – The Killers: Wonderful Wonderful
Egyesült Királyság – Shania Twain: Now
Németország – Savas & Sido: Royal Bunker
Magyarország – Leander Kills: Élet a halál előtt
Újdonságdömping a brit és német rangsorban
Ahogy egy hete írtuk, a The Killers mind az öt stúdióalbuma felért a brit eladási lista élére. A Las Vegas-i pop-rock együttes végre odahaza is elfoglalta a csúcsot. A Wonderful Wonderful című nagylemeze 118 ezer példánnyal (111 ezer az eladás) startol az élen. Az előző négy stúdióalbuma, a Hot Fuss (2004) a hetedik, a Sam’s Town (2006) a második, a Day & Age (2008) a hatodik, a Battle Born (2012) a harmadik helyig jutott. A tízes mezőnyben további két új jelzésű korong szerepel. Macklemore második szólólemeze, a Gemini 51 ezer példánnyal (27 ezer az eladás) az ezüstérmes, Jhené Aiko Los Angeles-i énekesnő második stúdióalbuma, a Trip 37 ezerrel (10 ezer az eladás) az ötödik pozícióban nyitott. Kevin Gates louisianai rapper mixtape-lemeze, a By Any Means 2 iránt a második héten négyszázhatvanhét százalékkal nőtt meg a kereslet, 40 ezer példánnyal (15 ezer az eladás, ami háromszázkilencvennyolc százalékos emelkedés a múlt héthez képest) a századik helyről a negyedikre repesztett.
A brit rangsorban – ahogy szó volt róla már – újdonságdömpinggel találkozunk. Shania Twain fent említett albuma mögött a Wolf Alice angol rockzenekar második stúdiólemeze, a Visions of a Life az ezüstérmes, a Pink Floyd-zenész David Gilmour koncertalbuma, a Live at Pompeii a bronzérmes, Demi Lovato hatodik stúdiólemeze, a Tell Me You Love Me az ötödik, egy másik amerikai énekesnő, Miley Cyrus szintén hatodik stúdióalbuma, a Younger Now a nyolcadik, a legendás Michael Jackson slágergyűjteménye, a húgával, Janettel készült 1995-ös duettjéről elnevezett Scream a kilencedik, a Feeder walesi rockegyüttes dupla nagylemeze, a The Best of Feeder / Arrow a tizedik, az angol Chris Rea 24. stúdióalbuma, a Road Songs for Lovers a 11., az egykori, svéd ABBA egyik tagja Benny Andersson nagylemeze, a Piano a 12., a tavaly januárban elhunyt angol David Bowie díszdoboza, az A New Career in a New Town (1977–1982) a 19., a Hurts angol szintipopduó negyedik stúdióalbuma, a Desire a 21., Jamie Lawson angol dalszerző-énekes ötödik stúdiólemeze, a Happy Accidents a 23. pozícióba érkezett meg.
A német listán is – ahogy fent jeleztük – újdonságdömpingbe botlunk. A csúcson két német rapper, Kool Savas (az édesapja török) és Sido közös albuma, a Royal Bunker indít. David Gilmour korongja (Live at Pompeii) a második, az orosz és ukrán gyökerekkel rendelkező Capital Bra német rapper nagylemeze, a Blyat a harmadik, a Kastelruther Spatzen dél-tiroli folkzenekar albuma, a Die Tränen der Dolomiten az ötödik, a Jennifer Rostock német rockegyüttes nagylemeze, a Worst of Jennifer Rostock a hatodik, Howard Carpendale német–dél-afrikai zenész albuma, a Wenn nicht wir. a nyolcadik, Benny Andersson korongja (Piano) a kilencedik, az angol The Rolling Stones koncertzenei kiadványa, a From the Vault: Sticky Fingers Live at the Fonda Theatre 2015 a tizedik, Robin Schulz harmadik stúdiólemeze, az Uncovered a 11., Shania Twain korongja (Now) a 12., az Emil Bulls német rockzenekar albuma, a Kill Your Demons a 13., a Hurts korongja (Desire) a 14., Miley Cyrusé (Younger Now) a 16., Trettmann német hiphopelőadó nagylemeze, a #DIY a 17., Chris Rea korongja (Road Songs for Lovers) a 19., a Slime német punk-rock együttes albuma, a Hier und jetzt a 20. helyre iratkozott fel.
A mi negyvenes mezőnyünkben kilenc új jelzésű korong tanyázik. A Köteles Leander vezette Leander Kills rockzenekar második stúdiólemeze, az Élet a halál előtt az aranyérmes, Kovács Ákos Arany János-hangoskönyve, az Arany az ezüstérmes, az Omega albuma, az 55 – Volt egyszer egy Vadkelet a bronzérmes, a Twin Peaks című amerikai filmsorozat két nagylemeze, a Music from the Limited Event Series a 16., a Limited Event Series Original Soundtrack a 22., a Mastodon atlantai metálegyüttes EP-je, a Cold Dark Place a 30., a Varga János Project dupla koncertalbuma, a Varga János 60 – Szívvel, lélekkel a 31., a Cradle of Filth angol metálzenekar 12. stúdiólemeze, a Cryptoriana – The Seductiveness of Decay a 32., a Two Steps from Hell Los Angeles-i együttes albuma, az Unleashed a 38. pozícióban debütált.
2017. 10. 10. 20:00
További Listamustra cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..