Hírek
Lady Gaga újra a középpontban
Lady Gaga tíz éve robbant be a zenei élvonalba, ám csodásan induló karrierje két sikeres nagylemez (The Fame + The Fame Monster, Born This Way) után zsákutcába torkollott. Népszerűsége világszerte, de főleg Európában jócskán visszaesett. Most – amikor már csak kevesen hittek benne – egy filmfőszerep és a film vezető betétdala visszahozta őt az élmezőnybe.
A New York-i énekesnő első, 2008-as The Fame című stúdióalbumából és annak 2009-es The Fame Monster című második kiadásából tizenötmilliót értékesítettek, a legutóbbi stúdiólemezéből, a 2016-os Joanne címűből már csak egymillió fogyott el. Az utóbbiról az Egyesült Királyságban nem is született sláger, a Perfect Illusion a 12., a Million Reasons a 39., a címadó Joanne a 154. helyig jutott.
Lady Gaga a héten – több mint nyolc év után – újra első a brit listán. A mozikban tarol a főszereplésével játszott A Star Is Born (Csillag születik) című amerikai film, amelynek másik főszereplője és rendezője Bradley Cooper. Közösen éneklik a film Shallow című betétdalát, amely negyedik hete szerepel a brit rangsorban, három pozíciót javítva került az élre. Az énekesnőnek ez az ötödik brit listavezetője. A Just Dance-szel (featuring Colby O’Donis) és a Poker Face-szel 2009-ben három-három, a Bad Romance-szel 2009 decemberében és 2010 januárjában megszakítással két, a Telephone-nal (& Beyoncé) 2010-ben szintén két hétig uralta a mezőnyt.
A Shallow harmadik hete tanyázik a magyar Single (track) Top 40 rangsorban, a múlt héten első volt, most a második helyen található. A litván Dynoro és az olasz Gigi D’Agostino slágere, az In My Mind foglalta vissza a csúcsot, amely a filmdal előtt két hétig vezetett. A Shallow negyedik hete tartózkodik a német listán, egyet előlépve a tizedik. Az amerikaiak viszont úgy tűnik, máris kezdik megunni a zeneszámot. Harmadik hete szerepel a Hot 100 mezőnyében, a héten öt pozíciót rontva a tizedik.
2018. 10. 29. 19:00
További Listamustra cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..