Hírek
Holt rapperek társasága
2Pac és The Notorious B.I.G. a halálukat követően gyorsan legendák lettek. Most, több mint húsz év után újabb három, fiatalon elhunyt amerikai rapper követheti őket. Menedzsmentjeik mindent megtesznek ennek érdekében, hiszen jól tudják, a halott legenda sok esetben többet hoz a konyhára, mint az élő sztár.
2Pac és The Notorious B.I.G. három-három posztumuszlemezzel járta meg az amerikai albumlista csúcsát. 2Pac (1971. június 16. – 1996. szeptember 13.) 1996 novemberében a Makaveli név alatt kiadott The Don Killuminati: The 7 Day Theory, 2001 áprilisában az Until the End of Time és 2005 januárjában a Loyal to the Game című nagylemezével, The Notorious B.I.G. (1972. május 21. – 1997. március 9.) 1997 áprilisában és májusában a Life After Death, 1999 decemberében a Born Again, valamint 2007 márciusában a Greatest Hits című korongjával állt az amerikai rangsor élén. Akárcsak e két legenda, az új generációt képviselő XXXTentacion (1998. január 23. – 2018. június 18.) is gyilkosság áldozata lett. Ő a halálát követően a Skins című albumával vezette az amerikai listát, 2018 decemberében. Az elmúlt napokban a negyedik és az ötödik halott rapper is „megérkezett” a rangsor csúcsára, egymást váltották.
Sikerlemez egy kevés főszereplővel
Pop Smoke-ról mifelénk a legtöbben halálhíre világgá kürtölésekor hallottak először. 1999. július 20-án született Brooklynban. Édesanyja jamaikai, édesapja panamai származású. Ahogy az amerikai rappereknél gyakran előfordul, már gyerekként meggyűlt a baja a törvénnyel. Az általános iskolából kicsapták, engedély nélküli fegyvertartás miatt házi őrizetbe került, majd drogdíler volt, s ilyen-olyan bűncselekményekbe keveredett. Idén januárban autó eltulajdonítása miatt tartóztatták le. Egy Rolls-Royce Wraith gépkocsit kért kölcsön videóklipje forgatásához, de azt nem szolgáltatta vissza. 250 ezer dollár óvadék ellenében helyezték szabadlábra.
Pop Smoke-ot február 19-én gyilkolták meg egy Hollywood Hills-i házban. Négytagú csapat hatolt be az épületbe, ahol lelőtték. Július 10-én öt embert vettek őrizetbe a gyilkossággal kapcsolatban.
A rappernek az élete során két mixtape-je jelent meg, az első, a Meet the Woo tavaly júliusban, a második, a Meet the Woo 2 tizenkét nappal halála előtt. Rapberkekben hetekig mondogatták, hogy július elején végre mindenki meggyőződhet arról, milyen ígéretes előadó volt. A tragédiát követően a hiphoptársadalom krémje fogott össze, hogy a készülőben lévő első stúdióalbumát befejezzék. 50 Cent vezető producerként és előadóként is részt vett a munkálatokban, s rajta kívül olyan sztárok működnek közre a dalokban, mint Quavo, Lil Baby, DaBaby, Swae Lee, Future, Rowdy Rebel, Roddy Ricch, Tyga, Karol G, Lil Tjay és King Combs. A producerek is a legkeresettebbek közül kerültek ki. A július 3-án kiadott Shoot for the Stars, Aim for the Moon című nagylemez borítóján egy fekete rózsa látható. Eredetileg más fotót szántak borítóképnek, de azt le kellett cserélni, mivel nem jött be a rajongóknak.
A Shoot for the Stars, Aim for the Moon erős album, méltó emléket állít Pop Smoke-nak. Csak egy baj van vele. A sok bába közt elvész a gyerek: a legfontosabb cél marad teljesítetlen, nem igazán derül ki róla, hogy milyen ígéretes előadó volt…
Európát is meghódító amerikai raplemez
Juice WRLD (1998. december 2. – 2019. december 8.) a chicagói reptéren lett rosszul. Magánrepülőgéppel utazott Los Angelesből. A gépet a hatóság emberei várták, mivel arról értesültek, hogy az utasoknál drog és pisztoly van. Harminckét kiló marihuánát és három kézifegyvert foglaltak le. A drogfüggő rapper több tablettát lenyelt, így akarta azokat elrejteni, halálát az ezek következtében kialakult epilepsziás roham okozta. Pop Smoke-kal ellentétben halálakor már élvonalbeli sztár volt.
Juice WRLD harmadik stúdióalbuma, a Legends Never Die 497 ezer példánnyal (ebből 209 ezer az eladás) debütált az amerikai lista élén – ez 2020 eddigi legjobb kezdése. A lemez – az említett korongokkal ellentétben – a brit rangsorban is első lett, ami főleg az Európában is nagy népszerűségnek örvendő közreműködőknek köszönhető. A Marshmello producerrel készült Come & Go és a Halsey énekesnővel készített Life’s a Mess mifelénk is egyre nagyobb sláger, közelebb hozzák a rappert azokhoz a hallgatókhoz, akik a populárisabb vonalat kedvelik. Juice WRLD az albumán egyebek mellett rappel, énekel a kábítószer-függőségéről, szorongásairól, a belső démonaival való küzdésről, a Wishing Well című dalban pedig megjósolja saját halálát.
A rapper menedzsmentje bejelentette, hogy dokumentumfilm készül Juice WRLD életéről. További lemezek is várhatók tőle, és egy közös projekt is előkészületben van nagy példaképével, Frank Ocean énekes-producerrel. Szóval, hallunk még róla.
Forrás: Új Szó
2020. 08. 10. 15:31
További Listamustra cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..