Hírek
Sztárözön a Groovehouse aranylemez-átadó partiján
Az ismert pop együttes második „Hajnal” c. korongja bearanyozódott, ami több szempontból is szokatlan. Az együttes az első lemez után teljesen eltűnt a pop világból, majd visszatértek, de a három tagú formációból csak ketten maradtak.
A második lemez nagyon sokára készült el. Aztán hírtelen elindult a szekér, a „Hajnal” c. kislemez szinte valamennyi médium kedvence lett. Pár nappal ezelőtt pedig a második lemez megkapta az „arany” minősítést. Judy és Zsolt ezt a nem mindennapi sikert a budapesti Mammut Caméleon szórakozóhelyén ünnepelte meg, ahol rajtuk kívül a hazai sztárok is jelen voltak (Help, Kerozin, V-Tech, Mc Hawer és Tekknő). A Groovehouse mellett segítő munkájukért a következők kaptak még aranylemezt: Hozsó, Lala, Steve, Danubius Rádió, Juventus, Viva+ és a Bravo magazin. A nem mindennapi rendezvény a díjátadás mellett még egy igazi egyedülálló dologgal is szolgált: pop együttes élőben játszott, méghozzá egy 7 tagú alkalmi együttessel a háttérben. A csapat élőben adta elő a „Hol vagy nagy szerelem, Hajnal és a Vándor” c. dalokat. A meghívottak szűnni nem akaró tapssal nyugtázták a duó teljesítményét.
Reméljük hamarosan újabb igényes lemezzel rukkolnak elő Judyék.
2002. 07. 23.
További Groovehouse cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..