Hírek
Bill Evans nagyot mókázik Budapesten
Magyarországra látogat Bill Evans legújabb, „Big Fun” című albumával, mely október 14-én jelenik meg az ESC Records gondozásában. A lemezbemutató koncertre október 31-én kerül sor a budapesti New Orleans Music Club-ban.
Az amerikai szaxofonista –nem összetévesztendő Bill Evans jazz-zongoristával– mint számos híres zenésztársa, Miles Davis mellett kezdte pályáját. 22 évesen már ő mutatta be a legendának Marcus Millert, Mike Sternt és John Scofieldet, akikkel aztán Miles a ’80-as évek elején együttest alakított.
Bill Evans szólókarrierjének legutolsó lemeze az igen találó „Big Fun” címet viseli, hiszen a felvételen ezúttal is belecsempészi a mókát a funk zenébe. A cédén többek között olyan művészek működnek közre, mint Vinnie Colaiuta, Ricky Peterson, Les McCann és Randy Brecker, Robben Ford vagy Willie Nelson. A népes zenésztábort azonban Evans otthonhagyva Tom Coster (billentyűk), Mitch Stein (gitár), Ron Jenkins (basszusgitár) és Poogie Bell (dobok) kíséretében érkezik hazánkba, ám a produkció mindenképpen ígéretes, hiszen a kritika szerint Bill eddigi leginkább groove-beállítottságú, saját minőségi elvárásaival jottányit sem megalkuvó zenei anyagát főzte ki.
2002. 10. 09.
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..