Hírek
Szilveszteri-körkép: FémSzilveszter, Millenáris, AXEtázis Bónusz
Amikor délután végiggondoltam azt a rengeteg helyet, amelyet szerettem volna meglátogatni, elborzadtam. Irgalmatlanul sok a kecsegtető lehetőség: végeláthatatlan buli, hol kisebb, hol nagyobb helyszíneken, dj-k, zenekarok, tombola, show és még sorolhatnám a végtelenségig. Budapest a Szilveszteri bulik terén is világváros lett, minden bulizni vágyó szabadon választhat a gazdag programkínálatból. Személy szerint 3 egymástól különböző stílusú helyszínt barangoltam végig.
Már délután 1 órakor kezdetét vette a nagy utazás, mivel a Petőfi Csarnokban már délután 2-kor elindult a buli. A hazai rockerek és metál zenét kedvelő tömegekre alapozva ezúttal egy rendhagyó rendezvény vette kezdetét a Városligetben a fentebb jelzett időpontban. Este fél 7ig egészen pontosan 5 darab kőkemény metal és punk csapat lépett a Pecsa vöröstéglás falai közé, hogy az eleinte gyér számú, majd később már bő félházzal büszkélkedő csarnokot megtöltse gitárakkordokkal, hörgéssel, és sportos, dallamos énekkel.
Az első általam megtekintett fellépő a Monastery nevű metal csapat volt, akiknek karizmatikus hörgősük és nyers, illetve durva riffjeik maradtak emlékezetesek a közönség számára. Számomra utánuk következett az est fénypontja, a Cool Head Clan. Róluk azt hiszem, nem kell többet mondania következő pár szónál: „szeresd a testem baby…”. Vérbeli 2-akkordos, sportos punk csapat, őszinte szövegek, de a dalok kísértetiesen hasonlítanak egymásra, ami ennél a műfajnál egyáltalán nem jelent problémát, mert nem ezen van az igazi hangsúly, hanem sokkal inkább a mondanivalón. Ami meg hiteles volt.
Az utolsó két zenekart egy igazi honi rockernek nem kell bemutatni. Az Auróra és Moby Dick esetében mindenki pontosan tudja, hogy mi a magyar valóság, mi az élet értelme. A telt ház hiánya kissé szellőssé tette a Pecsát, igaz rendkívül családias, békés hangulatot teremtett ez az atmoszféra. A rendezvény olyan hosszú-bulizás előtti melegítésnek tökéletes volt, úgy gondolom az esemény célja se szólt másról. Remélem jövőre is lesz FémSzilveszter.
Következő állomásom a Millenáris volt, ahol már este 8 óra magasságában a közelben található ősállat méretű bevásárlóközpontig ért a sor. Jól szituált közép és felsőosztálybeliek képviselték magukat ezen a rendezvényen, a 16 éves korosztálytól egészen az 50es, 60-as felnőttekig. A karszalagos rendszer itt is kifogástalanul működött, a biztonságiak diszkréten irányították a tömeget. A volt Ganz gyárépület teljesen megtelt a fentebb jelzett időpontra, ugyanis a már itthon számtalanszor fellépett szerb-cigány zenét játszó formáció, a Kusturica filmek muzsikáját évek óta szolgáltató, Boban Markovic Orkestar lépett a színpadra. 45 perc őrület következett, igaz én még unalmas, rossz hangulatú előadást nem láttam a délről érkezett csapattól. Félő volt, hogy az utánuk következő Besh o Drom csúszik, mivel a közönség nem akarta elengedni Bobanékat, újabb és újabb ráadást követelve. Eközben az amúgy is hatalmas tömeg megint „osztódott” egy sort, lassan a parkban is kerülgetni kellett az embereket.
A Besh persze csúszott, de ezen az estén ez is belefért. Honi verzióban, rengeteg plusszal megspékelve ismerkedhettünk tovább a szerb zenék változatosságával, immáron női vokállal, gitárokkal, dobokkal és cimbalommal megspékelve, igaz továbbra is a fúvós szekció maradt előtérben. Az őrület tovább folytatódott. Az Amorf Ördögök, a Le Biscuit és a Kispál pedig folytatta azt a zenei vonalat, amely kiemelte a Millenárist az éjszakai bulik közül. Aki remek élőzenére egy jót akart táncolni, igaz muriban akart részt venni, az különféle népzenék és kultúrák valódi keveredését, összeolvadását kapta. Köszönjük.
Utazásunk utolsó állomása az AXEtázis Bónusz volt. Bár itt is hatalmas tömeg fogadta az idelátogatókat, végre senki sem panaszkodhatott a szűkös tánctér miatt. A kiszolgálásról már nem is beszélve: számtalan büfé, ruhatár és mellékhelység elégített ki az embersereg igényeit. A zenékről és hangzásról pedig legyen elég az, hogy világszínvonalú. Sztár dj-k pörögtek egymás után, az ember csak kapkodta a fejét, hogy le ne maradjon egy-egy külföldi lemezkeverő óriásról. A technikáról pedig csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Az igazi élményhez egy elektronikus zenei rendezvényen elengedhetetlen a végtelen mennyiségű intelligens lámpa, a több 10000 watt teljesítmény. Minden várakozásomat felülmúlta az esemény ebben a tekintetben is. Szerintem még most is táncolnék, annyira változatos és széleskörű muzsika szólt mindenfelől. A körítés pedig elhozta nekünk a vérbeli, Ibiza-n fellelhető hangulatot. Csak éppen 10.000 négyzetméteren.
2003. 01. 02.
További Szilveszter cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..