Hírek
Új Draft kislemez hamarosan
Jelenleg az együttes tagjai (warez!, Richie, Dóri) warez! Kiskőrösi stúdiójában dolgoznak a legújabb 2000 év c. kislemezükön, ami a három különböző „2000 év” c. dalon kívül a „Zendung Café” c. dal két verzióját is tartalmazza majd.
A single cd mellett természetesen korlátozott példányban a diszkósok számára bakelit lemez is készül. A kislemez várható megjelenési időpontja 2003 február, amihez természetesen vadonatúj videóklip készül, azzal a stábbal (Cebagge), akiknek a segítségével és profi munkájuknak köszönhetően 2002-ben a Draft „Dombok felett” c. videóklipje az év legjobb videóklipje díjat nyerte el Magyarországon (MAHASZ Aranyzsiráf díj), ami ugyan abban az évben az egyik legtöbbet játszott videóklip lett Magyarországon, sőt ezzel egy időben a Check magazin az év felfedezettje szakmai különdíjjal jutalmazta az együttest! 2003 első negyedévében a Warner kiadó egy német kiadóval karöltve megjelenteti a Draft „Dombok felett” c. nagylemezét eredeti magyar nyelven az Európai Unióban (Németország), ami az együttes életében egy óriási lehetőség arra, hogy kilépjen az európai piacra. Azért is fontos ez, mert az együttes első felvételét (Dombok felett) több világhírű diszkós is játszotta világszerte (magyar nyelven), mint Sasha, Anthony Pappa, Nick Warren, sőt a brit DJ magazin játszási listáján a 15. helyig jutott a dal (Lee Beridge). Külön érdekesség, hogy mivel nagyon kevés bakelit lemez készült ebből a dalból a fent említett DJ-k ezeket a lemezeket saját költségükön maguk gyártatták le! Az egyik legismertebb holland DJ (Fred Numf) egy tavaly világszerte megjelent dupla válogatás lemezére feltette a Draft „Új nap” c. dalának egy remixét magyar nyelven, amit a mai napig nagy sikerrel játszik. Az együttes tervei között szerepel egy nagyszabású budapesti élő Draft koncert megrendezése, ahol az együttes által meghívott sztár DJ-k mellett egy világhírű zenekart is szeretnének vendégül látni (de a név még titok). A rendezvény tervezett időpontja 2003 november.
2003. 01. 25.
További Draft cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..