Hírek
Utazás Dixielandbe Benkóékkal
Benkó Dixieland Band. A név lassan ötven éve fogalom, nemcsak itthon, de az egész világon. Magyarország legnépszerűbb dzsessz együttese 1957-ben alakult. Abban az időben kötelezték el magukat a dzsessz műfajának, amikor az a mételynek tekintett kapitalizmus és Amerika jelképe volt.
Mégis –vagy talán kicsit épp emiatt is– már első korongjuk aranylemez lett, és sorra nyerték el a hazai fesztiválok és versenyek díjait. A 60-as években keleten indult el nemzetközi karrierjük, tíz évvel később pedig nyugaton már az 1971-es Montreuxi Dzsesszfesztivál győzteseként mutatkozhattak be. Újabb évtized múlva a zenekar Amerikát is meghódította sikereivel, 1987-ben maga Ronald Reagan részesítette őket kitüntető elismerésben, amiért az amerikai dzsesszt a legmagasabb szinten képviselik a világban. A Benkó Dixieland Band tagjai 1997 óta a „Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjének” tulajdonosai, életmű díjas muzsikusok. Nyomdokaikon egy újabb generáció dixielandzenészei nevelkedtek fel, akik remélhetően érdemes tanítványokként lépnek majd a mesterek örökébe. Magas a mérce, hiszen Benkóék több, mint ötven nagylemezzel a hátuk mögött ma is irigylésre méltó vitalitással, érezhető élvezettel és humorral rögtönöznek örömöt, jókedvet a színpadon, és hirdetik egy legenda halhatatlanságát.
A new orleansi dzsessz klasszicizálódott utazó nagykövetei, Halmos Vilmos (zongora), Nagy Jenő (bendzsó), Czakó Tibor (dob), Kelemen Zsolt (bőgő), Nagy Iván (pozan), Zoltán Béla (trombita) és Dr. Benkó Sándor (klarinét) április 6-án érkeznek Debrecenbe, hogy egy felejthetetlennek ígérkező estén invitálják a közönséget Dixieland-ország csodálatos birodalmába.
A koncert az Aranybika Szálló Bartók termében 19 órakor kezdődik.
2003. 04. 06.
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..