Hírek
Auth Csilla szerelmes
Az énekesnő magánéletéről nem sokat tudunk, de új albumáról jóval többet. 3. albuma korábbi sikerlemezeinek koncepcióit egyesíti. Az „Egy elfelejtett szó” c. bemutatkozó aranylemezhez hasonlóan helyet kapott az új anyagon néhány remekbeszabott feldolgozás.
Ilyen az első kislemezre másolt „Érzés”, mely az 1983-as Edda klasszikus megkerülhetetlen átirata, mely 2 változatban is szerepel az albumon vagy Demjén Ferenc csodálatos „Legyen ünnep” c. szerzeménye. Az album több szempontból is legkülönlegesebb felvétele a Bolyki Balázzsal énekelt „Egy kicsiny szép”, mely egyrészről folytatja a féltelekkel fémjelzett Auth Csilla duettek sorát, másrészről szerzői miatt kuriózum, hiszen a dalt Csilla apukája, Auth Ede és Szenes Iván írta. A Minden rendben című 2. album vonalát új szerzemények formájában 8 nóta viszi tovább. Ezen dalok közül a címadó Gyenes-Szabó kompozíció abszolút kislemezesélyes, de a lendületes „Lennék én pont az a nő” (Bon-Bon-Duba) vagy a United szerzői által fémjelzett „Hívj fel!” is potenciális sláger. Külön érdekessége az albumnak, hogy 3 dal („Nem látlak”, „Mától én vigyázok rád”, „Whitney Houstont hallgatok”) erejéig Csilla szövegíróként is bemutatkozik rajta.
2003. 04. 27.
További Auth Csilla cikkek
Linkajánló
- Auth Csilla képek, bibliográfia és diszkográfia
- Auth Csilla (http://www.authcsilla.hu)
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..