Hírek
Hangya kannibálok?
Az Animal Cannibals se nem hangyás, és nem sok közük van a hangyákhoz, viszont minél több közük van a mozikban sikeresen futó „Hangyák a gatyában” c. filmhez, hiszen a magyar rap verziót ők követték el, méghozzá nem akármilyen sikerrel. Az Animal Cannibals nagy kihívásnak tekintette a feladatot, mely szerint készítsék el a Hangyák a gatyában című nagysikerű német tini-vígjáték főcím-zenéjének magyar változatát. Magát a számot újra el kellett készíteniük, ezért leginkább arra törekedtek, hogy tartalmilag - sőt néha még fonetikailag is - minél inkább visszaadják az eredetit. A dal szövegét - a “kannibálok” tehetségének köszönhetően - néhány helyen magyaros szlengek is tarkítják, így szerette volna a két fiú a film közvetlen hangulatát minél tökéletesebben átadni. A dalhoz készítettek egy remek videoklipet is, amely felidézve a film egyes jeleneit és poénjait, valószínüleg hozzájárul majd mind a film, mind a zene további sikeréhez. A most megjelent maxi, ami egyébként egy önálló lemez is lehetne, a „Hangya a gatyában” c. dal hét verzióját tartalmazza. A fiúk, mint mindig most is kitettek magukért, a dal több verziója külön-külön is meghallgatva poénos és jó. Akik ismerik a fiúkat, tudják, mire számíthatnak tőlük.
2001. 05. 17.
További Animal Cannibals cikkek
Linkajánló
- Animal Cannibals képek, bibliográfia és diszkográfia
- Animal Cannibals (http://www.animalcannibals.hu/)
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..