Hírek
Zséda aranylemezes lett!
Zsédenyi Adrienn a 2003-as esztendőben minden bizonnyal a legnépszerűbb hazai könnyűzenei női előadói címmel büszkélkedhet, hiszen Adriennt rövid idő alatt szerette meg a hazai közönség. Első szólólemeze sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy a napokban vehette át az aranylemezt.
Ritkán fordul elő, hogy debütáló albumról három különböző dal is (“Valahol egy férfi vár”, “Mennem kell tovább”, “Szeress most!”) ilyen kiemelkedő sikerrel szerepeljen a slágerlistákon. A “Zséda” című album már jóval meghaladta az aranylemez bűvös határát, ami azért is számít különleges teljesítménynek, mert tizenhárom éve hazai, elsőlemezes női előadónak saját dalokat tartalmazó nagylemeze ilyen sikert egy esetben sem ért el.
Adrienn az aranylemezt január 21-én vette át egy budapesti szórakozóhelyen, amelyet óriási érdeklődés kísért, hiszen közel kétszázan ünnepeltek együtt az előadóval. Az este folyamán először Adrienn vehette át méltó elismerését, majd ő maga is megköszönte a közreműködést a szerzőknek, zenészeknek, segítőinek, sőt még férjének is 1-1 fényes koronggal. Végül az ünnepély megkoronázásaképpen egyetlen zongora kíséretében adott elő néhány különleges énektechnikát igénylő világslágert, valamint a „Zséda” albumról is ízelítőt adott.
Joggal merülhet fel a kérdés: botrányok, szaftos pletykák, meztelen címlapfotók nélkül is lehet a mai hazai sztárvilágban sikereket elérni? Adrienn sikertörténete tökéletes válasz és egyben bíztató példa lehet az ebben kétkedőknek.
Minden előadó számára az igazi megmérettetést az élő-koncertek jelentik, hiszen ez az a fórum, ahol az előadó bizonyíthatja: tehetségét, szakmai tudását és a zenei pályán mérhető hosszútávú létjogosultságát. Adrienn eddigi koncertjein, olyan meglepő magabiztossággal és profizmussal varázsolta el a közönséget, hogy szinte megfejthetetlen a törékeny előadóból áradó kifogyhatatlan erő forrása.
Adrienn életében a következő igazán fontos nap 2004. április 8. lesz, hiszen ezen a napon nagyszabású önálló koncerttel lép a Thália Színház színpadára, amire már nagyon készül! A szakma elitjéből válogatott zenészek Adrienn felkérését örömmel vállalták, hiszen mind a tíz, őt kísérő tehetséges zenész támogatja és elismeri Adrienn tehetségét, és boldogan osztoznak vele a közös sikerben.
2004. 01. 22.
További Zsédenyi Adrienn cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..