A ‘82-es, houstoni alapító gárdából (Dennis Johnson - basszus, Eric Brecht - dob, Kurt Brecht - ének, Spike Cassidy - gitár) már csak az utóbbi kettő menetel a D.R.I. színeiben, a basszert Harald Oimoen, a dobot Rob Rampy kezeli, a több mint két évtized alatt azonban túl sok egyéb nem változott: a zenekar ma is ugyanolyan szókimondó, zabolátlan és agresszív, mint a kezdetekkor. Igaz, pályafutásuk során azért lassultak kicsit (mondjuk volt honnan, első kiadványuk, a mindössze ezer példányban megjelent, a gyűjtőknek valódi kincset jelentő Dirty Rotten EP 22 számot tartalmaz, mindösszesen 18 percben), dalaikra azonban még ma is nehéz bölcsőt ringatni, hogy csak egyetlen kézenfekvő példát említsek.

A - turnéidőszakot leszámítva - ma már San Franciscóban székelő banda pályafutása során kiadott jó pár lemezt, alapított (és elbukott) egy saját kiadót, turnézott a Dead Kennedys társaságában (Rock Against Reagan-bulik), szerepelt a Beavis and Butthead egyik epizódjában (Acid Rain című dalával), ellenben sosem lépett még fel Kanadában, tekintve, hogy tagjait korábbi szabálysértéseikre hivatkozva nem engedik be Celine Dion és Bryan Adams hazájába... Még szerencse, hogy nálunk nem ilyen nagy a szigor, hiszen így - a nemrégiben Dave Grohl Probotjának albumán is közreműködő - Kurt Brecht és társai megmutathatják, mitől is számítanak kultikus zenekarnak világszerte.

Simon Péter

2004. 04. 20.