Hírek
A Jacko-ügy legújabb fejleményei
Július 27-én újabb meghallgatást tartottak a Michael Jackson ügyben Santa Mariaban. Michaelnek ismét nem kellett személyesen megjelennei, őt ügyvédei, Thomas Mesereau, Steven Cochran, Robert Sanger, Susan Yu és Brian Oxman képviselték.
Tegnap részletek kerültek nyilvánosságra abból, hogy a vád hogyan képzeli el a történteket. Szerintük Jackson direkt édesgette magához a gyereket, hogy az a később bemutatott "Living With Michael Jackson" című dokumentumfilmben jó színben tüntesse fel a sztárt. Mint ismeretes ebben a műsorban Jackson és mostani vádlója együtt szerepelt, a gyerek, pedig közel 150 millió néző elött vallotta azt, hogy soha semmi oda nem illő nem történt közöttük.
A vád szerint miután bemutatták a műsort és az visszájára sült el, azaz a sajtó és a közvélemény méginkább elkezdett foglalkozni Jackson és a gyermekek kapcsolatával, a sztár pánikba esett. Privát repülőgépet küldött a családért, akiket először birtokán rejtegetett, majd luxus utazásokra küldött más országokba. Egy alkalommal állitásuk szerint Jackson repülőgépet küldött a gyerekért és családjáért az éjszaka közepén, hogy menjenek Neverlandbe. Majd ott éjszakába nyúlóan ettek, ittak és végül a gyerek Jacksonnal aludt együtt. Az egyik kerületi ügyész szerint Jackson az élvezetek egész világát kínálta fel a gyereknek, aminek csúcsa az elcsábítása volt, mindezzel hallgatásra bírva a gyereket.
A vád szerint mindeközben mind fogva voltak tartva.
Jackson ügyvédje így reagált a vád állításaira: "Az elképzelés, miszerint a család rá volt kényszerítve arra, hogy egy privát repülőgépen Floridába repüljön például és olyan hírességekkel társalogjon, mint Chris Tucker, teljesen abszurd. Bármely bíróságon kiröhögné ezt az esküdtszék."
Ezenkívül a vád szerint Jackson február 4-én telefonon felhívta a családot és megfélemlítette őket. Később azt ajánlotta a családnak, hogy csak akkor lesznek biztonságban, ha a gyerek sajtótájékoztatót tart és tisztáz mindent és a későbbi videók elkészítésére is rá lettek kényszerítve. Amikor ez nem működött, akkor Jackson megpróbálta elcsábítani a gyereket, alkohollal kínálta és tiltott dolgokat mutatott meg neki.
Az ügyben további fejlemény, hogy a védelem júius 13-án benyújtott kérésének engedve a tárgyalás napját szeptember 13-ról elnapolták 2005. január 31-ére. A védelem azt állította, hogy a vád direkt nehezítette meg a helyzetét azzal, hogy későn adott át nekik dokumentumokat, így lehetlenné téve a szeptember 13-ai, eredeti tárgyalási napra való felkészülést.
A következő meghallgatást augusztus 16-án tartják, ahol Thomas Sneddon kerületi ügyésznek, a vádló anyjának, ügyvédjüknek és egy orvosnak kell válaszolni a védelem kérdéseire.
2004. 07. 28.
További Michael Jackson cikkek
Linkajánló
- Michael Jackson képek, bibliográfia és diszkográfia
- Michael Jackson (http://www.mjnet.com/)
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..