Hírek
Felpörgött a Unique
A magyar popduó házatáján igencsak beindultak az események. A magyar popcsapatok közül egyedüliként kapott meghívást a Unique az Athen tengerpartján található voulai sporttáborba, az olimpiai játékok helyszínére.
Itt a többi magyar szurkolóval, sportolókkal laktak együtt közel egy hétig. Kilátogattak a magyar vonatkozású férfi és női kézilabda mérkőzésre, voltak ping-pong és base ball meccsen is. Először vettek részt személyesen olimpiai eseményeken, ami természetesen életre szóló élményt jelentett a csapatnak. Ott tartózkodásuk alatt nagy sikerrel léptek fel a magyar szurkolóknak, ahol a legújabb daluk, a „Képzeld el!” is felcsendült.Amíg Zsoltit inkább a meccsek vonzották, addig Ádám és Gabi időt szakított arra is, hogy bejárják Athen belvárosát, felmenjenek az Akropolisba, a Parthenonhoz, sőt részt vettek egy egy napos hajókiránduláson is, amely során Hydra, Poros, és a régi főváros Aegina szigeteit érintették.Pireusba, az athéni kikötőbe érkezett az olimpiai játékok tiszteletére a „Queen Mary 2”, ma a világ egyik legnagyobb hajója, aminek közvetlen közeléből indult Gabiék – ugyancsak méretes – hajója.
A második „Mozaik” album harmadik kislemezéhez, a „Képzeld el!” c. dalhoz készült videoklip is. A Vivának – először – csak megmutatásra szánt klippet a zenecsatorna azonnal játszani kezdte (a legerősebb rotációban), mivel nagyon megtetszett nekik. A forgatás két helyszínen játszódott, egyrészt egy magánlakáslakás nagyszobájában, illetve egy belvárosi öt emeletes ház tetején. A második helyszín (háztető) nagyon veszélyes volt, hiszen nem volt semmilyen kerítés ami védelmet nyújthatott volna a mélységgel szemben. Ez aztán majdnem tragédiához vezetett. Gabi két snitt között – csodálva a panorámát lenézett a tetőről, és a szeles idő miatt majdnem egyensúlyát vesztette.
Örömteli hír, hogy a csapat november 4-én – két év után – másodszor ad élő koncertet a Petőfi Csarnokban. A rendezvény előkészületei már folynak.
2004. 08. 25.
További Unique cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..