Hírek
Új maxi a Heaven Street Seventől
A Heaven Steet Seven a napokban új maxival jelentkezik. Az "Ez a szerelem" című szerzemény immár a második kimásolt dal legújabb Szállj ki és gyalogolj!albumukról.
„Nyílnak a völgyben a fák, a füvek, a virágok” – így kezdődik a Heaven Street Seven Ez a szerelem című számának szövege, s ha nem is szeptember végén, de október közepén - amikor talán „még nyílnak a völgyben a kerti virágok” - vadonatúj, az Ez a szerelem című dalt tartalmazó HS7-kislemez jelenik meg. Bár HS7 tavasszal megjelent új, Szállj ki és gyalogolj! című nagylemezét a zenekar a Csízbörger című fülbemászó dallal vezette be, néhány hónap alatt világossá vált, hogy az album talán legnagyobb közönségkedvence és popslágere a most kislemezen megjelenő, finom „hevenyes” szplínt és simogató melankóliát sodró lendülettel és izgalmas gitárkezeléssel vegyítő dal. Az Ez a szerelem kislemezen a dal albumverziója mellett két remix is helyet kap, melyek egyikét a hazai elektronikus színtér egyik legnagyobb tehetségeként számon tartott Tigrics, azaz Bereznyei Róbert készítette. A kislemez megjelenésével párhuzamosan a dal klipje is készül.
2004. 10. 04.
További Heaven Street Seven cikkek
Linkajánló
- Heaven Street Seven képek, bibliográfia és diszkográfia
- Heaven Street Seven (http://www.hs7.hu)
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..