Hírek
Gerendás dalokat írt Vámos Miklós népszerű könyvéhez
Vámos Miklós 2000-ben megjelent műve, az Apák könyve az elmúlt évek egyik legkiemelkedőbb, százezer fölötti példányban eladott irodalmi alkotása. Ehhez – illetve a könyv fejezeteihez írt dalokat Gerendás Péter.
Az Apák könyve családregény: 12 nemzedékről szól - legfőképp azoknak elsőszülötteiről. 300 évnyi utazás a magyar térben és időben, a magyar történelemben és sorsban, valamint a magyar nyelvben is, hiszen az 1700-as években kezdődő história nyelve valamelyest igazodik a cselekmény zsinórjához, azaz fokozatosan fiatalodik.
A hanghordozó az Apák könyve kortárs, zenei változata. Az irodalmi mű alapján készülő dalok nemcsak a családregény stílusát, hangulatát tükrözik, de az apa-fia kapcsolat ezerarcúságáról is mesélnek. Az oly’ különböző viszonyrendszerek plasztikus, érzékeny ábrázolásának érdekében a dalok szövegét épp ezért több alkotó írja. A könyv 12 fejezetéhez hasonlóan 12 dalt tartalmazó album zenéjének szerzője Gerendás Péter, a közismert Liszt-díjas, Huszka Jenő-díjas és Emerton-díjas előadóművész. Vámos Miklóst és Gerendás Pétert évek óta jóbarátság fűzi össze - akárcsak azokat az alkotóművészeket, akik a 12 dal szövegének megírását vállalták. Csak néhány név és cím az albumra írt versek közül: Bereményi Géza („Váratlan lány”), Bródy János („Harctéri fénykép”), Faludy György („Újszülött fiamhoz”), Fekete György („Békeidőben”), Horváth Attila („Apám képeskönyve”), Karafiáth Orsolya („Utolsó nyaralás”), Sztevanovity Dusán („Betűk a porban”).
Az albumon neves zenész- és művésztársak is szerepet kapnak; hallgathatjuk Benedek Miklós versmondását, míg Presser Gábor harmonikán működik közre.
A megjelenő hanghordozó célcsoportja természetesen nemcsak a Vámos-olvasóközönség és a Gerendás-rajongók, a kortárs magyar irodalmat és az igényes magyar zenei alkotásokat kedvelők, de az értelmiségiek és a fiatalabb generációk gondolkodó rétege is.
2005. 05. 06.
További Gerendás Péter cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..