Hírek
Lerch István legszebb dalai egy szimfonikus korongon
Lerch István a ’70-es évek végén, a V’Moto-Rock együttes megalakulásakor mutatkozott be zeneszerzőként a könnyűzenét kedvelő közönség előtt, és Demjén Ferenccel együtt zenélve dalaik rövidesen hatalmas népszerűségre tettek szert.
Elég csak a legnagyobb slágereket említeni abból a 300 szerzeményből, melyek Lerch István nevéhez fűződnek: Jégszív, Várj míg felkel majd a nap, Angyallány…
A V’Moto-Rock korszak után a művész szólókarrierbe kezdett, ezalatt 6 LP-je jelent meg: dalokat írt többek között Koncz Zsuzsa és Malek Andrea számára. Charlie-val ekkor kezdett el együtt dolgozni: a zeneszerző és az előadóművész közös munkája rendkívül sikeresnek bizonyult, ennek bizonyítéka újabb slágersorozat: ezeket a dalokat azóta is folyamatosan játsszák a rádiók.
Eddigi munkássága összefoglalásaként 2004. december 29-én Lerch István nagyszabású koncerttel lepte meg közönségét a Budapest Kongresszusi Központban, „50. Szimfónia” címmel. A koncert igazi meglepetése az volt, hogy a szerző külön erre az alkalomra újrahangszerelte legszebb dalait, mégpedig egy 60 tagú szimfonikus zenekarra. Zseniális játékával maga csalogatta elő a Steinway zongorából az örökzöld dallamokat, így a zenekarral kiegészülve egy 35 perces „kis-szimfóniát” varázsolt a színpadra. A koncert második felvonásában zenésztársai, Koncz Zsuzsa, Kovács Kati, Horváth Charlie, Malek Andrea és a Cotton Club Singers idézik fel egy-egy dallal Lerch pályájának főbb állomásait, közös élményeiket. A dalok, amik a szerző kiváló tehetségéről mesélnek: Az ördög tegnap a városban járt, Ki nevet a végén, Érj utol, Gyere és szeress, Ébredés és Tűzvarázsló, ezeket a szerzeményeket a Szimfónia mellett szintén hallhatjuk a CD-n.
Nem véletlen, hogy a lemezen összefoglalt életművéért augusztus 20-án átvehette Sólyom László köztársasági elnöktől az egyik legrangosabb állami kitüntetést, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét.
A lemezt meghallgatva nem lehet kétségünk afelől, hogy a díj a méltó helyre került.
2005. 09. 24.
További Lerch István cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..