Hírek
D-Day a Petőfi Csarnokban
Az EGYÜTT A ZENÉÉRT kampányban résztvevő előadók, zenekarok október 29-én szombaton 10 és 15 óra között egyedülálló cd-vásárral és dedikálással várják a zenekedvelő fiatalokat a Petőfi Csarnokban. Az esemény Jamie Winchester és Hrutka Róbert lemezbemutató koncertjével zárul.
Az EGYÜTT A ZENÉÉRT kampány pár hete indult el a hazai zenei élet előadóművészeinek összefogásával, melynek célja elsősorban, hogy a fiatalokat ráébressze a cd-másolás és illegális letöltések következményeire, melyek pár éven belül akár ellehetetleníthetik a művészek munkáját. A kampány egyik legnagyobb eseményeként október 29-én szombaton délelőtt 10 óra és du. 15 óra között egy kedvezményes lemezárusítással egybekötött egész napos dedikálással várják a kilátogató fiatalokat. Ezen a napon a közönség minden CD-t nagykereskedelmi áron, vagyis a bolti árhoz képest igen jelentős kedvezménnyel tud megvásárolni. Az egyedi és különleges alkalmat még izgalmasabbá teszi, hogy a kedvencek maguk is ott lesznek az eseményen, és a helyszínen dedikálják a megvásárolt lemezeket. A dedikálások között beszélgetéseket hallgathatnak meg a nézők, amit a MAHASZ egyik prominens vezetője, és egyben e kampány egyik megálmodója, Jeszenszky Zsolt vezényel majd le.
Természetesen nemcsak a jelenlévő művészek hanghordozói, hanem további albumok is ugyanilyen kedvezményes áron lesznek kaphatók, a legnépszerűbb hazai és külföldi CD-ket egyaránt beleértve. Aki EGYÜTT A ZENÉÉRT karkötővel érkezik, vásárlásából további kedvezményben részesül.
Az estét Jamie Winchester és Hrutka Róbert lemezbemutató koncertje zárja.
2005. 10. 28.
További MAHASZ cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..