Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Mezőtúr hangulatjelentés - Második nap

Wan2 Fesztivál - Mezőtúr hangulatjelentés - Második nap

A második nap eléggé eseménytelenül indult, márha a kora hajnali agyvelőrázó zuhét annak lehet tekinteni, ugyan lelkes csapatunknak mozgalmas volt a napja. A reggeli kóma leküzdése után irány a netkávézó, (a gáztelepen,;) hogy megtudjuk örvendeztetni az érdeklődőket szellemi gyümölcseinkkel és élménybeszámolónkkal.

A helyi kifőzdében elfogyasztot már már házias ízek után, rájöttünk mi a különbség a helyben készített dolgok és a konzerv között, és most nem kifejezetten az árán van a hangsúly.

A szúnyogcsípések néha mindent elnyomó viszketésén egyedül a helyi wellnes különlegesség a víztorony területén természetes formában fellelhető töménytelen mennyiségű sár tud segíteni ideig óráig. A játékos tömeg a koncertek szüneteiben egy tizes skálán pontozza a sárban elesőket, majd hangos nevetéssel fejezi ki tetszését, az ő nevetésüket pontozók örömére. Kis csapatunk ugyan kevéssé adhatot okot a derültségre, hiszen a 2. napon sem sikerült elvágódnia a sárban, pedig nekünk is szurkoltak elegen.

Wan2 Fesztivál - Mezőtúr hangulatjelentés - Második nap

A kora délutáni eső már szinte a program része volt éppen ezért senki sem lepődött meg, amikor a bőrünkön éreztük, hogy ez ma sem maradhat el. Aki még csak második alkalommal mezőtúrista, bizton állíthatja, hogy a fesztiválhoz az eső éppen ugyanúgy hozzátartozik mint a különleges csemegézés a világ meghatározó rockzenészei közül. Akik inkább az utóbbiak miatt jöttek, szintén nem csalódtak, ugyanis a paletta igen színes a professzionális előadások tekintetében.

Wan2 Fesztivál - Mezőtúr hangulatjelentés - Második nap

Az államokból idelátogatott First Blood, a hangerő tekintetében mindentelsöprő volt, Mezőtúr túloldalán is "tisztán" hallható koncert bizonyára a zenekar becsületére vált, a hangerővel nem bántak csínnyán, reméljük a színpad mögött mézesteával is enyhíthették sajgó hangszálaikat. A koncert végén sem széledt szét a tömeg hosszú időre, ugyanis a Nagyszínpad szinte árasztotta a hangerőben ugyan az előbbi nyomába sem érő, ám tudásban és hangulatkeltésben versenyképes zenekarokat.

Wan2 Fesztivál - Mezőtúr hangulatjelentés - Második nap

Különlegesség továbbá, hogy az itt fellépő Replika a nap folyamán egy unplugged koncerttel is megörvendeztette rajongóit, a hangulat emelkedett volt, a műfaj és az unplugged akusztikus mivolta képezte éles kontraszt ellenére is. Első hallásra ugyan kicsit furcsa miközben valaki egy bárszéken ülve akusztikus gitárral ad elő lényegében elektronikusra írt dalokat, de kis hallgatás után, az élmény megfizethetetlen, ahogy a reklám mondja.

Wan2 Fesztivál - Mezőtúr hangulatjelentés - Második nap

A napi fellépők közé sorolható még a Hiperkarma, akik elbűvölően színes rajongótábort tartanak fenn, ebből is látszik, hogy a stílusuk mindenkihez közel állónak tekinthető.

Az őket követő Quimby nem volt ilyen szerencsés, hiszen a gitárerősítővel történt malőr kapcsán az együttes tagjai kicsit lelombozódtak, és ez sajnos az előadásukon is kitűnt, de a helyzethez képest hidegvérrel tűrő formáció megérdemelne egy közönségdíjat, ahogy a türelmes tömeg kiérdemelhetné az együttes díjat ha ugyan létezne olyan.

A nagyszínpadon fellépő Agnostic Front az időjárás ellenére mágnesként vonzotta a közönséget ha más nem az érdeklődők megcsodálhatták Roger Miret-et, milyen mikor jól érzi magát, leírhatatlan....

A nap utolsó hazai előadója a fennállásának tizenhetedik évét ünneplő Tankcsapda meglehetősen sok korosztályból és rétegből tudhat magáénak rajongókat akik szép számban megis tisztelték a már-már kultikus szintre emelt zenekart, amely az elmúlt majd két évtizedből összeállított jól átgondolt műsort nyújtotott. Ezzel megmutatva a tengeren túli eggyüteseknek, hogy mulat a magyar.

A második napot a finn illetőségű Apocalyptica - miután minden néző lábát füldbegyökereztette - kissé misztikus és majdnem megfoghatatlan módon hátborzongató díszletével, visszavágott mindenkinek, aki kicsúfolja a nagybőgővel buszon tülekedő gyermekeket. Bebizonyították, hogy az instrumentális műfaj nemcsak az ügyvédeké és a zenetanároké, hanem mindazoké akik nem félnek valami újat alkotni és emberek elé állni vele.

Képek a GALÉRIÁBAN láthatók!

Thx for Juhász Csaba (Csibe) & Konka Dániel

Ferenczi Attila

2006. 07. 01.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Ferenczi Attila 2006. 07. 02. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Mezőtúr hangulatjelentés - Második nap cikk képei
Wan2 Fesztivál - Mezőtúr hangulatjelentés - Második napWan2 Fesztivál - Mezőtúr hangulatjelentés - Második napWan2 Fesztivál - Mezőtúr hangulatjelentés - Második napWan2 Fesztivál - Mezőtúr hangulatjelentés - Második napWan2 Fesztivál - Mezőtúr hangulatjelentés - Második napWan2 Fesztivál - Mezőtúr hangulatjelentés - Második napWan2 Fesztivál - Mezőtúr hangulatjelentés - Második napWan2 Fesztivál - Mezőtúr hangulatjelentés - Második napWan2 Fesztivál - Mezőtúr hangulatjelentés - Második nap