Hírek
VOLT 2006 - Első nap
Az első nap, a már-már szinte megszokott apró bonyodalmakkal kezdődve indult meg... Érkezés, buszozás izzad emberek közt, security-k "kedves, segítőkész" hozzáállása, jegykiváltás, sátorfelállítás... De összegezve az egészet, nagyon kellemes összhang várt minket...
A bejáratnál, mint ahogyan az szokott történni, a biztonságiak szakértő módon átvizsgálták a táskákat, elkobozták, amire szükségük volt, majd mehettünk sátorhelyet találni, ami nem volt vészesen sok már a kapunyitás utáni néhány órában sem...
Ezen apró gondok után elkezdhettünk élni. Rengeteg kiváló program közül lehetett választani, de a legtöbben talán a Kispál és a Borz csendes ülős koncertjét választották, melynek légköre fantasztikus volt. Nemsokkal később a KFT-együttes 25-éves szülinapi koncertjén vehettek részt az érdeklődők, mely igen nehezen, kevés rajongóval kezdődött.Azonban a 2-3. szám után már-már elözönlötték az emberek a nagyszínpadot, hiszen olyan hatalmas slágereket játszottak, mint az Elizabet, Afrika, Bál van az Operaházban, Balatoni nyár, és még rengeteg ehhez hasonló óriási slágert, melyeket korosztálytól függetlenül minden ember torkaszakadtából üvöltött.
KFT után Fenyő Miklós boldogította a közönséget ferrrrgeteges Rock&Roll partyval! Ezalatt elkezdődött a BIKINI koncert is a Coca Cola színpadnál, ahol D. Nagy Lajos, és bandája nem igazán hozta a formáját, mint ahogyan az utóbbi időszakokban tapasztalhattuk már.Az általuk lejátszott kb 15-20 zeneszámból mindössze minden 4-5. volt sláger, a közönség nagy bánatára.A REPUBLIC -ugyan fél órás késéssel- viszont kiváló koncerttel szórakoztatta a közönséget. Szinte csak a legnagyobb slágereik közül játszottak. A nagyszínpad egyetlen szerdán fellépő külföldi együttese, a DE-PHAZZ óriási embertömegeket vonzott. A MATTAFIX nevű angol együttesre is igen sok érdeklődő érkezett akik lelkesedése hamar lankadt, miután több mint egy órás késsésel léptek csak fel, ráadásul kritikán aluli zeneszámokkal próbálkoztak, kivételt képezett ebből a Big City Life c. számuk.
Utánuk, ugyanerre a DJUICE színpadra érkezett az ANIMA SOUND SYSTEM némileg új felállással, de kiváló teljesítménnyel. Ezen a helyszínen DJ FOOD, angol lemezlovas zárta az estét, nem kis sikerrel. Az emberek reggelig táncoltak, és akinek még ez sem volt elegendő az átsétálhatott a Kisalföld színpadra, ahol DJ PAPLAN óriási retró slágerekkel bírta táncra a népet.
5-6 óra magasságában a fesztiválozók elcsendesedtek,elégedetten nyugovóra tértek, és felkészültek a második napra...
2006. 07. 07.
További Volt fesztivál cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..